Korcsolya: a nemzetközi szövetség fenntartotta az oroszok kizárását

Vágólapra másolva!
2023.06.11. 15:05
null
Meghosszabbította az oroszok és a fehéroroszok eltiltását az ISU (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) meghosszabbította az orosz és fehérorosz sportolók eltiltását a szervezet égisze alatt zajló versenyekről.

A tavaly március elseje óta élő tilalom fenntartásáról vasárnap határozott az ISU tanácsa, amely – közleménye szerint – továbbra is figyelemmel kíséri az ukrajnai helyzetet, és az olimpiai mozgalom keretében hozott döntéseket.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága március 28-án azt javasolta, hogy a nemzetközi sportszövetségek bizonyos feltételek teljesítése esetén engedélyezzék az orosz és fehérorosz sportolók versenyzését, de csak azoknak, akik nyilvánosan nem szólaltak fel Oroszország ukrajnai háborúja mellett, és nem állnak kapcsolatban a fegyveres erőkkel vagy a nemzetbiztonsági szervekkel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik