EJ, sportpisztoly: Major Veronika első helyen jutott a döntőbe

Vágólapra másolva!
2023.06.26. 11:47
null
Major Veronika kiváló eredménnyel jutott a fináléba (Fotó: Földi Imre)
Major Veronika a hétfői rapid részben is remekelt, így első helyen bejutott a női sportpisztoly döntőjébe az Európa Játékok Wroclawban zajló olimpiai kvalifikációs sportlövő viadalán. Sike Renátát is csak kevesebb belső tízese választotta el a finálétól.

A 25 méteres számban a pontlövészetben a keszthelyiek klasszisa nagyszerűen lőtt és 291 körös eredményével a negyedik helyen várta a hétfői folytatást, míg a visszafogottabban, 283 körrel kezdő Sike a 24. pozícióban állt.

Mivel mindkét magyarnak a 30+30 lövéses alapverseny rapid része az erőssége, így Major fináléba kerülésében joggal lehetett bízni, ahogy honfitársa felzárkózásában is.

A mezőny első csoportjában Sike Renáta lőtt és a BHSE tavalyi Európa-bajnoki bronzérmese egészen parádésan teljesített, a 30 lövést 296 körrel fejezte be, összességében pedig 579 kört ért el. Ez ekkor egyértelműen kevésnek tűnt a nyolcas döntőhöz, és a végelszámolásnál nem is volt elég hozzá, igaz, roppant bosszantó módon nem a körszám lett Sike "veszte", hanem a belső tízesek száma. Ebben elmaradt többektől, így ő a 11. lett, míg a hetedik és nyolcadik helyen bejutó olasz és georgiai pisztolyos ugyancsak 579 kört produkált.

A második csoportban következett Major Veronika, aki majdnem lemásolta csapattársa korábbi produkcióját, 295 kört ért el és 586 körös összeredmény került a neve mellé, ami az első helyet és döntőt ért a számára.

A 12 órakor kezdődő fináléban egy párizsi kvóta talál gazdára, erre négyen pályáznak. Major mellett ugyanis a döntősök közül az osztrák Sylvia Steinernek, az olasz Maria Varricchiónak és a georgiai Nino Salukvadzénak nincs még olimpiai indulási joga.

A magyar sportlövő-válogatott vasárnap begyűjtötte első párizsi kvalifikációját Pekler Zalán révén, aki a férfi kisöbű szabadpuska összetett számának megnyerésével szerzett olimpiai kvótát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik