EJ: könnyekben tört ki az új rekorder – 54 évesen jöhet a 10. olimpiája

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.06.26. 16:03
null
Nino Szalukvadze történelmi bravúrt ért el
Érzelmekből nem volt hiány a wroclawi lőtéren az Európai Játékokon. A közönség állva tapsolt, a grúz Nino Szalukvadze pedig örömében zokogva lépett ki a lőállásból, miközben kezével tízet mutatott – nem véletlenül. A legendás sportlövő 1988-ban még szovjet színekben lett olimpiai bajnok 25 méter pisztolyban, mostani negyedik helyével pedig jövőre már tizedszer vehet részt az ötkarikás játékokon, amivel rekordot állíthat fel.

 

Szalukvadze, aki 1988-ban olimpiai bajnoki címet szerzett, már eddig is csúcstartó volt a nők között kilenc részvétellel.

A férfiaknál a brit lovas Ian Millar tízszer indulhatott olimpián, ám a bojkott miatt neki kimaradt az 1980-as moszkvai esemény. Így Szalukvadze az első sportoló, aki egymás után tízszer vesz részt olimpián.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik