Asztalitenisz: sorozatban negyedszer került Pécsre és Budaörsre a bajnoki arany

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2023.06.11. 18:49
null
A PTE PEAC bajnokcsapata (balról): Gerold Gábor, Molnár Dávid, Szántosi Dávid, Pető Zsolt, Demeter Lehel (Fotó: Koncz Márton
Az asztaliteniszezők élvonalbeli csapatbajnokságának döntői azt hozták, amire számítani lehetett, a férfiaknál a PTE PEAC, a nőknél pedig a Budaörsi SC nemcsak megvédte címét, hanem mindkét együttes egymás után negyedszer bizonyult a legjobbnak. 

Igaz, a labda gömbölyű, mégis nehéz lenne azt állítani, hogy a férfi Extraliga döntőjébe jutott két együttes azonos eséllyel várta a finálét: miközben a címvédő PTE PEAC Kalo-Méh csapatánál mindenki rendelkezésre állt, addig a CVSE Swietelsky Vulkán Fürdő alakulatára ez korántsem volt igaz. A celldömölkiek indiai légiósa, Sanil Shettynem kapott vízumot, ezért nem is állhatott asztalhoz a budapesti Ormai László Asztalitenisz-csarnokban, míg Kriston Dániel jogosulatlan szereplése miatti eltiltása okán maradt távol. Így aztán az a furcsa helyzet állt elő, hogy a CVSE négy helyett csak három játékost tudott felsorakoztatni, ami egyben azt is jelentette, hogy az egyik páros, valamint négy egyéni mérkőzés játék nélkül a pécsieké lett – ezek után csak az lehetett a kérdés, hogy a legutóbbi három kiírást megnyerő PTE PEAC milyen arányban nyeri meg a finálét. A pécsiek legjobbja, a szerbiai Pető Zsolt ezúttal csak párosban szerepelt, egyesben a két rutinos játékos, Demeter Lehel és Gerold Gábor mellett két fiatal, Molnár Dávid és Szántosi Dávid kapott lehetőséget. Utóbbi mindkét egyesét megnyerve sokat tett hozzá a pécsiek 7:2-es sikeréhez – a PTE PEAC sorozatban negyedszer, összességében ötödször lett magyar bajnok, a CVSE mögött pedig a komlói Hügiéne Bt. állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

A hölgyek négyes döntőjének Debrecen adott otthont, s a szombati elődöntők után biztossá vált, hogy egymás után negyedszer is a Budaörsi SC és a Budapesti Erdért SE küzd meg az aranyéremért. Az Erdért az ezüstéremnél tovább még soha nem jutott, s az erőviszonyok alapján valószínűsíthető volt, hogy ez most sem lesz másként. A Budaörs nagyszerű idényt zárt, a második számú kontinentális sorozatban, az Európa-kupában egészen a döntőig menetelt, s végül a második helyen zárt, ráadásként pedig most az Extraliga aranyérmét is megszerezte. A játékoskeretet nézve ebben nincs is semmi meglepő, hiszen a válogatott keret kulcsemberei a budaörsieket erősítik, a Póta Georgina, Madarász Dóra, Dari Helga trió önmagában garancia a sikerre, de a rutinos Fazekas Mária, valamint a szerbiai Aneta Makszuti is minőségi csapattagnak számít. A budaörsiek sorozatban negyedik, összességében pedig hetedik bajnoki címüket gond nélkül szerezték meg, az ezüstérmes Erdért mögött pedig a Kiskunmajsáé lett a bronz.

EXTRALIGA NÉGYES DÖNTŐ
Férfiak.
Döntő:
PTE PEAC Kalo-Méh–
CVSE Swietelsky Vulkán Fürdő7:2
Gy:
Szántosi 2, Gerold 2, Demeter, a Gerold, Szántosi és a Demeter, Pető pár, ill. Jakab J., Fazekas
A 3. helyért
:
Hügiéne Bt.–Soltvadkerti TE
7:2
Gy:
Szita 2, Vej 2, Sabján, Both, a Sabján, Vej pár, ill. Djilasz, a Vajda, Zoltán pár
Országos bajnok:
PTE PEAC Kalo-Méh (Demeter Lehel, Gerold Gábor, Molnár Dávid, Pető Zsolt, Szántosi Dávid)
2.CVSE Swietelsky Vulkán Fürdő (Fazekas Péter, Huzsvár Erik, Jakab János, Sanil Shetty)
3.Hügiéne Bt. (Both Olivér, Sabján Gergely, Sebestyén Péter, Szita Márton, Vej Csen-jü)
4. Soltvadkerti TE (Nemanja Djilasz, Lei Balázs, Zoltán Zoltán, Vajda Viktor)

Nők. Döntő:
SH-ITB Budaörsi SC–Budapesti Erdért SE5:2
Gy:
Póta 2, Madarász 2, a Madarász, Fazekas pár, ill. Imre, Ambrus K.
A 3. helyért:
Kiskunmajsai AC–Debreceni AK-DEAC 5:4

Gy: Pergel 3, Ambrus T. 2, ill. Nikoiani 2, Halász, a Nikoiani, Halász pár
Ob: SH-ITB Budaörsi SC (Dari Helga, Fazekas Mária, Madarász Dóra, Aneta Makszuti, Póta Georgina)

2. Budapesti Erdért SE (Ambrus Krisztina,Fazekas Lizett,Fejős Anna, Imre Leila, Margarita Peszocka)
3. Kiskunmajsai AC (Ambrus Tímea,Mészáros Isabella,Pergel Szandra,Tanács Nóra, Volentics Anna)
4. Debreceni AK-DEAC (Halász Ella, Ana Nikoiani, Nicoleta Pascui)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik