Öttusa-vk: Szép és Bereczki egymással is küzd Szófiában

Vágólapra másolva!
2023.05.06. 11:28
null
Szép Balázs (balra) és Bereczki Richárd egymással csatázik a világversenyeken való szereplésért (Fotó: Dömötör Csaba)
Az idény negyedik, utolsó világkupa-fordulójára vasárnap Szófiába utazik négy-négy magyar férfi és női versenyző, akik közül Szép Balázs és Bereczki Richárd egymással csatázik majd a világversenyeken való szereplésért.

A múlt héten rendezett budapesti világkupával gyakorlatilag lezárult a válogatás az idei kiemelt eseményekre, de a kialakult sorrend miatt nehéz helyzetbe került Martinek János szövetségi kapitány. A válogatásért versenyben lévők egyformán két világkupán szerepelhettek, és a férfiaknál a múlt év meglepetésemberei, a világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes Szép Balázs, valamint az Európa-bajnok Bereczki Richárd az idén „botlottak”, mindketten kiestek egy-egy világkupa selejtezőjében. Százszázalékos teljesítményt nyújtott ugyanakkor Bőhm Csaba, aki kiemelkedik társai közül, mivel Kairóban ezüstérmes lett és Budapesten is pontszerző, hatodik helyen végzett. Ugyancsak két döntőt „fogott” a juniorkorú Koleszár Mihály, valamint a rutinos Demeter Bence.

Az elfogadott válogatási rendszer szerint a két vk-versenyen legtöbb pontot gyűjtő négy magyar indulhatott volna a vk-sorozat utolsó állomásán, valamint az Európa- és a világbajnokságon is. Ezen elvek szerint Bereczki minimális különbséggel megelőzi Szép Balázst, akinek véget érne az idény.

Martinek János ezek után a válogatás kisebb módosítását javasolta a szakmai bizottságnak. Indítványozta, hogy az idén legkiegyensúlyozottabban szereplő három versenyzőt, Bőhm Csabát, Koleszár Mihályt és Demeter Bencét kiemelhesse, hogy nyugodtan készüljenek a nyolc olimpiai kvótát adó Európa-bajnokságra, melyre a június végi, július eleji, krakkói központú Európai Játékok keretében kerül sor. A negyedik, szubjektív indulói helyről viszont Bereczki és Szép párharca döntene a szófiai világkupán.

A szakmai bizottság elfogadta a válogatás kiegészítését, mivel sportszakmailag indokolt, hogy az olimpia előtt ne csak négy versenyző kapjon világversenyen indulási lehetőséget – ismertette a szakmai testület döntését az MTI-vel Martinek János.

Szófiában így Bereczki Richárd és Szép Balázs mellett a ranglista alapján Tamás József és Regős Gergely indul.

A női versenyben a Budapesten győztes Guzi Blanka, valamint Barta Luca, Réti Kamilla és Bauer Blanka szerepel. A budapesti ezüstérmes Gulyás Michelle – aki a kairói nyitányon győzött – eddigi kiemelkedő teljesítménye alapján már Eb-vb-résztvevő, Szófiában nem kell indulnia. Guzinak pedig elég az elődöntőbe bejutnia, hogy részt vehessen az idény fő versenyein.

A szófiai állomás után következik május-június fordulóján az ankarai világkupadöntő, melyben a 36 fős mezőnyben országonként maximum három versenyző indulhat. Ankarában a győztesek már olimpiai kvótát kapnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik