Öttusa-vk: Szép Balázs ötödik lett Szófiában

Vágólapra másolva!
2023.05.13. 18:48
null
Szép Balázs jól szerepelt a bolgár fővárosban (Fotó: Árvai Károly)
Szép Balázs ötödik helyen végzett szombaton az öttusázók szófiai világkupaversenyén.

A döntőben még két magyar szerepelt: Regős Gergely kilencedik, Bereczki Richárd 14. lett. Győzött a francia Valentin Prades.

Az idei sorozat negyedik állomásán a férfiaknál 70 fős mezőny jött össze, amely szerdán két csoportban küzdött a kvalifikációban. Ebből mind a négy magyar - Bereczki, Szép, Regős és Tamás József - továbbjutott. A 36-osra szűkült mezőny csütörtökön a körvívást teljesítette: Regős 19 győzelmet aratott és 16 ellenfelétől kapott ki, míg, Tamás 17/18-as, Szép Balázs 16/19-es, Bereczki 15/20-as győzelem/vereség mérleggel fejezte be a számot. A pénteki elődöntőben két 18-as csoportban versenyeztek az öttusázók, az első kilenc hely ért finálét, és három magyar, Bereczki, Szép, illetve Regős jutott tovább.

A szombat délutáni finálénak a körvívás eredménye alapján Regős a nyolcadik-kilencedik, Szép a 13-14., a Bereczki a 15-17. helyről vágott neki. Utóbbi kettő hibátlanul lovagolt, Regős egy akadályt vert le, a bónuszvívásban viszont Regős javított, három ellenfelét legyőzve plusz hat pontot szerzett, míg Szép és Bereczki két-két ponttal gazdagodott. A 200 méteres úszásan Bereczki (2:07.02 p) ötödik, Regős (2:09.87) nyolcadik, Szép pedig (2:10.56) kilencedik volt.

A négy lövészettel megszakított 5x600 méteres futásnak Regős a nyolcadik, Bereczki a tizedik, míg Szép a 11. helyről vágott neki. A tavaly vb-bronz- és Eb-ezüstérmes Szép a mezőny legjobb eredményét produkálta a kombinált számban (10:13.50), ezzel jelentősen előrelépett és csak két másodperccel maradt le a dobogóról úgy, hogy gyakorlatilag egyszerre ért célba a negyedik helyezett, olimpiai és világbajnoki címvédő brit Joseph Choonggal. Regős (10:52.00) a 14., a tavaly Európa-bajnok Bereczki (11:02.70) pedig a 16. eredményt érte el az utolsó számban.

Délelőtt a nők döntőjét rendezték, melyben Guzi Blanka hetedik, Bauer Blanka 17. lett.

ÖTTUSA
VILÁGKUPA, SZÓFIA
DÖNTŐ, FÉRFIAK
1. Valentin Prades (francia) 1495 pont
2. Szato Taisu (japán) 1492
3. Marvin Faly Dogue (német) 1485
...5. Szép Balázs 1483
...9. Regős Gergely 1458
...14. Bereczki Richárd 1436

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik