Dopping: a WADA 2019 óta 195 orosz sportolót büntetett meg

Vágólapra másolva!
2023.05.10. 15:44
null
188 ügyben még folyik a vizsgálat, míg 77 esetben már kimondták a doppingvádat (Illusztráció: Getty Images)
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) eddig 195 orosz sportolót büntetett meg azóta, hogy 2019 januárjában, hosszas huzavonát követően megkapta a moszkvai laboratóriumtól a 2012 és 2015 közötti időszakra vonatkozó analitikai adatokat, továbbá az ott tárolt versenyzői doppingmintákat.

A WADA szerdai közlése szerint 188 ügyben még folyik a vizsgálat, további 77 orosz sportoló esetében pedig már kimondták a doppingvádat.

A sportolók vizsgálati eredményeit kielemezve a nemzetközi szervezet szakértői arra a következtetésre jutottak, hogy a doppingvétségek eltitkolása érdekében manipulálták őket, az orosz fél azonban mindmáig tagadja a vádat, s az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) is cáfolta, hogy a laboratóriumi adatokat szándékosan megváltoztatták volna.

A WADA a szabálytalanságok miatt már 2015-ben megvonta a moszkvai labor akkreditációját, s bár időnként pozitívan értékelte a változtatásokat, teljes mértékben azóta sem adta vissza jogosultságait. A nemzetközi szervezet, amelynek működését a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a kormányok fele-fele részben biztosítják anyagilag, hasonlóképpen büntette a RUSADA-t, megfosztva az orosz ügynökséget a doppingellenes világkódexnek való megfelelés státuszától.

Bár az oroszokra kirótt WADA-szankciók időközben lejártak, szerdai közleménye értelmében a nemzetközi szervezet továbbra sem rehabilitálja a RUSADA-t, mivel az változatlanul nem tartja be a világkódex előírásait, s még mindig nem teljesítette a státusza helyreállításához szükséges összes követelményt. A WADA különösképpen ragaszkodik ahhoz, hogy a nemzetközi doppingellenes kódexet beépítsék az orosz jogszabályokba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik