Asztalitenisz: ezüstérmes lett a Budaörs az Európa-kupában

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2023.05.07. 18:22
Nem sikerült a bravúr, az SH-ITB Budaörsi SC női csapata hazai környezetben is kikapott az esélyesebb ASD Quattro Moritól, ezzel az olasz együttes kettős győzelemmel hódította el a második legrangosabb európai sorozat trófeáját. 
Balról: Dari Helga, Póta Georgina és Fazekas Mária az Ek-döntőn (Fotó: Dömötör Csaba)
A GALÉRIÁÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
Balról: Dari Helga, Póta Georgina és Fazekas Mária az Ek-döntőn (Fotó: Dömötör Csaba) A GALÉRIÁÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

 

A két edző alkalmi matekórájával kezdődött az Európa-kupa női döntőjének visszavágója Budaörsön: Bachman Péter és Mattia Contu is azt próbálta „kiszámolni”, a másik fél milyen váratlan húzással próbálkozik, s erre ő miként reagáljon. Nos a hazaiak mestere nem tűnt elégedetlennek, miután mindkét oldal felfedte lapjait.

Azt hittem, az olaszországi mérkőzésen mindkét partiját megnyerő Plaiant mindjárt az elején összeengedik Pótával, nem baj, hogy nem ígydöntöttek– fogalmazott Bachman Péter, arra a kérdésre pedig, hogy milyen érzésekkel várja a rajtot, csak ennyit mondott:„Már nagyonszeretném, hogy elkezdődjön”.

Háromnegyed órával később ezt a mondatot gyaníthatóan visszaszívta volna, de hát ő sem lát a jövőbe... Ez esetben ugyanis inkább amiatt aggódik, miként sikerül megfordítani 0:1-ről a meccset, miután Póta Georgina négy játszmában kikapott Andreea Dragomantól. Április elején, a döntő első találkozóján ezt a párosítást, ha nem is könnyen, de hozta a budaörsiek első számú játékosa, akkor ezzel 2:2-re kiegyenlítette az állást, az ASD Quattro Mori csak ezt követően tudta 3:2-re a maga javára fordítani az összecsapást. Éppen ennek a szoros eredménynek köszönhetően a magyar bajnokcsapat, úgy vágott neki a vasárnapi visszavágónak, hogy 3:0-s, vagy 3:1-es győzelemmel kupagyőztes lehet – sőt még a 3:2-es sikernél is marad esély –, ám ehhez nem volt szabad hibázni.

Erre tessék, Póta vereségével kezdődött a visszavágó...

Ebben a pillanatban a budaörsi sportcsarnokban valószínűleg drasztikusan csökkent azok száma, akik hittek a hazaiak kupasikerében, nem sokkal később pedig még szkeptikusabbá váltak a lelátón ülők, ugyanis az ellenfél másik román légiósa, Tania Plaian három sima játszmában intézte el Dari Helgát. Egy ideig úgy tűnt, némi hangulatjavító „intézkedésként” Fazekas Mária behúzza a következő párharcot – a nigériai Offiong Edem ellen simán megnyerte az első szett, meg egyébként Cagliariban is 3:0-ra legyőzte –, de ahogy a második játszmától Edem egyre inkább magára talált, úgy fogyott el Fazekas magabiztossága.

A vége így 3:0, összesítésben pedig 6:2 lett az ASD Quattro Mori javára, azaz kétség sem férhet hozzá, hogy a jobb csapat vitte haza az Európa-kupa-győzelemért járó trófeát. A nyilván csalódott budaörsiek pedig a szépen csillogó ezüstéremmel vigasztalódhatnak, no meg azzal, hogy történetük során ötödször – a BL-ben 2012-ben a 3., 2013-ban a 2., az Európa-kupában, illetve jogelődjében az ETTU-kupában pedig 2019-ben a 3., 2021-ben a 2. helyen zártak – állhattak fel valamelyik kontinentális sorozat dobogójára. A budaörsiek szakvezetője Bachman Péter némi szomorúsággal az arcán vont mérleget:„Hazai környezetben szerettünk volna jobb eredményt elérni, ezért most még kicsit csalódottak vagyunk, de néhány nap múlva egészen biztosan büszkén és örömmel gondolunk vissza erre a kupaidényre és a második helyre”.

EURÓPA-KUPA, NŐK, DÖNTŐ,VISSZAVÁGÓ
SH-ITB Budaörsi SC–ASD Quattro Mori Cagliari (olasz)
0:3
Póta Georgina–Dragoman1:3(9, –5, –6, –8)
Dari Helga–Plaian0:3(–8, –6, –5)
Fazekas Mária–Edem1:3(5, –10, –7, –7)
Az Európa-kupa győztese:
az ASD Quattro Mori kettős győzelemmel (6:2)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik