Lovassport: Hölle Martin remekül kezdte a fogathajtó idényt

Vágólapra másolva!
2023.04.18. 17:26
null
Hölle szerint a díjhajtás során minden a helyén volt (Fotó: Facebook/Hölle Martin)
Noha megnyerte idei első nemzetközi versenyét Hölle Martin világbajnok kettesfogathajtó, mégsem volt százszázalékosan elégedett a hollandiai Kronenbergben nyújtott teljesítményével.

„A díjhajtás a várakozásaimnak megfelelően nagyon jól sikerült, minden a helyén volt. A maratonon a lovaim nagyon erősek voltak, jól fordultak, csodálatosan teljesítettek, én viszont sajnos hibáztam az egyik kapunál, amivel nagyon sok időt vesztettem. Ezt most is elemezzük, miért történhetett” – mondta hétvégi versenyéről az MTI-nek a 25 éves hajtó, aki a legutóbbi három kettesfogathajtó-világbajnokságon egyéniben és csapatban is aranyérmes volt.

Hölle úgy vélte, a záró szám, az akadályhajtás „nagyon jól sikerült”, ezért szerinte ez a kicsivel több, mint nyolc hibapont, ami közte és a második helyezett között volt, lehetett volna több is, mert a fogatban és benne is több volt ennél.

„Dolgozunk azon, hogy szeptemberben a Haras du Pin-i világbajnokságon minden tökéletes legyen” – zárta szavait a versenyző, aki Kronenbergben a díjhajtást megnyerte, a maratonhajtásban a hibája ellenére ötödik lett, majd összetett előnyét az akadályhajtásban elért tizedik helyével is biztosan őrizte meg.

A hollandiai viadalon még egy magyar induló volt, Papp János 19. lett a négyes fogatok 26 fős mezőnyében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik