Ihász Veronika: Nem hagyhattam cserben azokat, akik hittek bennem

– Legutóbb egy évvel ezelőtt beszélgettünk, mi történt azóta?
– Nagyon nehéz időszakon vagyok túl. A világbajnokság után nagy volt a pörgés, rengeteget dolgoztam, mert ugyan a munkahelyemről elengedtek Lakeside-ba, de a kiesett időt be kellett pótolni. Majd jöttek a kisebb versenyek és az Európa-bajnokság, alig voltam itthon. Előfordult, hogy kedden hazarepültem Spanyolországból, pénteken pedig már Belgiumban voltam. Emellett ugye, van egy négyéves kisfiam, aki igényelné az édesanyját… Szóval vegyes érzéseim vannak. Szuper volt játszani, válogatottként együtt utazni a csapattal, de jó lett volna azért kicsit otthon is lenni, kevesebbet dolgozni, több időt tölteni a gyerekemmel.

– Miként tudja összeegyeztetni a versenyzést a munkájával és az anyasággal?
– Nehezen, bár szerencsés vagyok, mert a GYSEV-nél támogatnak, elengednek a versenyekre, mindent meg tudunk beszélni. A kollégák is rugalmasak, mindig mondják, „Persze, menjél, csináld csak, büszkék vagyunk rád!” A kisfiammal nehéz, hiszen hiába mondom neki, hogy anya benne lesz a tévében, meg hoz neked kupát, mondta már, hogy anya, ne menj el. Az nagyon fájt! De az sem lenne jó, ha velem utazna: egy négyévesnek nehéz megmagyarázni, hogy most nem mehetsz oda anyához, most hagyd anyát, mert éppen dob. Hála az égnek, szeret a nagymamájánál és a nagypapájánál lenni.

– Első magyarként, ráadásul első női játékosként jutott ki a WDF dartsvilágbajnokságára. Hogyan éli meg a reflektorfényt?
– Baráti társaságban élvezem, de a sajtó és a többi dartsos figyelmét nehezen kezelem. Az viszont előremutató, hogy ezúttal Kovács Patrik és Takács Gábor is kvalifikált a tornára, mint ahogy tavalyhoz hasonlóan a román színekben versenyző erdélyi magyar Kádár László is velünk lesz, így velem együtt lényegében négy magyar indulhat a 2023-as világbajnokságon, sőt Turai Krisztina az ifjúsági világbajnokság döntőjében vehet majd részt.

– Mi az oka, hogy korábban nem volt magyar induló a WDF világbajnokságain, a tavalyi kvalifikációja után viszont hirtelen több is lehet?
– Talán mert az én példámat látva sokan rájöttek, ezt meg lehet csinálni, hiszen én is megcsináltam. Ez eddig csak álom volt, valami megfoghatatlan dolog, főleg azért, mert a világranglistáról nagyon nehéz kijutni a vb-re. Most viszont már van kelet-európai ranglista, amit a nőknél tavaly vezettek be, arról nem is beszélve, hogy a világbajnoki mezőny is bővült. Meg aztán most már kapunk támogatást a szövetségtől, utaztatnak minket, erre sem volt korábban példa.

– Hogyan álltak Ihász Veronikához a vb-ellenfelek?
– Régóta dartsozom, ismer a mezőny, mégis nagyon meglepődtem a reakciókon. A vb-ezüstérmes Lorraine Winstanley legelső mondata az volt hozzám: „Na végre, te ide való vagy!” Tavaly, amikor Csehországban biztossá vált a kvótám, az ugyancsak angol Deta Hedman félrehívott, és megkérdezte: „Mire és miért vártál eddig? Neked már régen itt lett volna a helyed.” Nem hittem volna, hogy éppen ő, a női darts ikonja és szíve-lelke köszönt majd így. De mindenki meleg fogadtatásban részesített, folytak is a könnyeim.

– Tovább tudta vinni a vb lendületét?
– Volt egy fellángolásom a lakeside-i verseny után, amikor képes voltam azon a szinten játszani, ahogyan szerettem volna. De aztán májusban olyan őrületes, mély zuhanás jött, hogy azon gondolkoztam, abbahagyom az egészet. Nagyon megviselt! Október végéig kellett győzködni, hogy márpedig én odavaló vagyok, engem ott elfogadtak és visszavárnak, és igenis meg tudom csinálni.

– Mi okozta a mélyrepülést?
– Nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy az érdeklődés középpontjába kerültem, és úgy éreztem, mostantól ugyanazt az eredményt várják el tőlem, amit a világbajnokságon elértem. Ez persze nem így volt, és ezt racionálisan végiggondolva tudtam is, mégis csak pakoltam magamra a terhet. Hogy aki kilencedik lett a világbajnokságon, az nem játszhat ilyen rosszul, nem teheti meg, hogy elbukik egy meccset. Nem tudtam átugrani a saját magam által kitűzött szintet. Hiába mondta körülöttem mindenki, hogy már az nagyszerű eredmény, hogy kijutottam, ráadásul még meccset is nyertem, sőt utána jól játszottam a világbajnok ellen is. Nem hittem nekik. Saját magamat tettem tönkre.

A BEAU GREAVES ELLENI VB-MÉRKŐZÉSE

– Hogyan kezdett el kimászni a gödörből?
– Azt mondtam magamnak, ha akkor tudtam, most is tudok dartsozni, azt nem lehet egyik napról a másikra elfelejteni, fejben van a probléma. És ha akkor le tudtam győzni önmagam, most is le tudom. Én azt mondtam: „Értsétek meg, nem megy!” Mire a többiek: „De értsd meg, hogy megy!” Őrült kemény munka volt, nagyon sok beszélgetés, veszekedés, sírás és őrjöngés árán sikerült.

– Miként kell elképzelni ezt a belső küzdelmet?
– Ilyenkor ott állsz a tábla előtt, le vagy forrázva, bőgsz, hogy nem tudod eldobni a nyilat. De hát tulajdonképpen miért nem? Lökdösnek? Elhúznak a tábla elől? Nagyon sok segítséget kaptam a barátaimtól, akik azt kérdezték, miért nem abból merítkezem, hogy ott voltam, és jó is vagyok. Mondták, hogy élvezzem ki a „hájpot”, hogy mindenki odajön hozzám, és fotózkodni akar velem – de hát én nem vagyok ilyen típus.

– Szakmai oldalról milyen segítséget kapott?
– Balázs Gábor, a Magyar Dartsszövetség elnöke és edző-férjem, Rucska József leült egymással és meghatároztak egy konkrét célt. Úgy mentem ki a nyár közepén Szerbiá­ba, az apatini versenyekre, hogy előtte figyelmeztettek, vagy megnyered mindkettőt, vagy vége, nem jutsz ki a vébére. Ez teher is volt, de segítség is, mert utat mutatott, hogy még semmi sincs veszve.

– Meg is nyerte a két versenyt.
– Különben nem beszélgetnénk erről… De úgy álltunk az októberi, budapesti hétvégéhez is, hogy jó lenne megint duplázni, de legalább az egyik versenyt megnyerni. Jobb lett volna az ezüst kategóriásat, végül a bronz sikerült, ám a másikon is második lettem, miközben Jitka Císarová, akivel a kvalifikációt biztossá tevő kelet-európai ranglistavezető helyért csatáztam, csak az ötödik helyen végzett. Aztán három héttel később, Prágában végleg lemeccseltük egymás között a kérdést, a kelet-európai ranglista élére kerültem.

– Mi billentette ki a depresszív állapotából?
– Hogy a mellettem álló szakmabeliek akkor is hittek bennem, amikor én mindent feladtam. Úgy éreztem, ha ők annyit dolgoznak velem, én sem hagyhatom őket cserben, nem tehetem meg, hogy csak rinyálok és sajnáltatom magam. Azt mondták: itt nincs agyalás, majd mi agyalunk helyetted. Megmondják, hogy ekkor utazom, ezzel a repülővel, így jutok fel rá, utána így jutok el a szállásig, majd a versenyre, a végén pedig így jövök haza. Azt is, hogy minimum milyen eredményt kell elérnem. Szembeállítottak a táblával, mint egy droidot, hogy akkor dobj. Tényleg így volt…

– A vívódás és nehézségek közepette azért Európa-bajnoki bronzérmet nyert, egyedüliként állhatott dobogón a magyar delegációból.
– Pedig nem voltam lelkileg készen arra az eseményre, nem is hittem, hogy bármit ki tudok belőle hozni. Éppen egy mélyebb hullámvölgyben voltam, mégis úgy álltak a csillagok, hogy kijött az a rutin, amit már nagyon régóta nem tudtam megmutatni. A mai napig nem tudom, hogyan sikerült mégis elevickélnem a harmadik helyig.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. december 10-i lapszámában jelent meg.)