Vívás: Andrásfi Tibor aranyérmes a berni párbajtőr-vk-n

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2022.11.12. 18:37
null
Andrásfi Tibor aranyérmes (Fotó: Nemzeti Sport)
Remek szezonkezdés: a férfi párbajtőrözők berni világkupa-viadalát Andrásfi Tibor nyerte meg.

 

Hat magyar párbajtőröző vágott neki szombaton reggel Bernben a vk-verseny 64-es táblájának, s bár rögvest az elején elszomorodtunk, hiszen tokiói ezüstérmesünk, Siklósi Gergely az első körben búcsúzni kényszerült.

Akadt viszont két, nagyszerű formában vívó versenyzőnk Andrásfi Tibor és Koch Máté személyében: a BVSC és a Vasas párbajtőrözője is bejutott a legjobb nyolc közé – ott Koch kikapott, Andrásfi menetelése viszont folytatódott!

Remek asszókat vívott a korábbi junior világbajnok, emellett végig higgadt és nyugodt maradt.
A nyolcaddöntő után a negyeddöntőben is.

Majd az elődöntőben is.

És a fináléban is!

A döntőben nagyon jól kezdett, irányított is, s bár a kolumbiai John Édison Rodríguez a végén mindent megpróbált, hiába: Andrásfi Tibor ezzel pályafutása során először szerzett egyéniben aranyérmet felnőtt világkupaversenyen.

„A selejtezős napon kéttusos hátrányban voltam, tíz másodperccel a vége előtt, és onnan sikerült fordítanom. Nem mondom, hogy ez lendített át mindenen, de anélkül nem alakulhatott volna így ez a nap – nyilatkozta a magyar szövetség honlapjának Andrásfi Tibor. – Különösen örülök annak, hogy nagyon erős ellenfeleket, olimpiai és világbajnokokat legyőzve lettem aranyérmes. Talán a franciaYannick Borel elleni asszómat emelném ki: fél éve, a kairói Grand Prix-viadalon tőle kaptam ki, 0:8-ra is álltam ellene, néha azt sem éreztem, hogy tudom megszúrni. Szombaton sikerült! Remek a szezonkezdet, de vasárnap is sok dolgunk lesz a csapatversenyen. Egy svájci órát már nyertem az egyéniben, és ez jár az érmeseknek csapatban is – szeretnék egy másodikat.”

VILÁGKUPAVERSENY, BERN
Párbajtőr. Férfiak. Egyéni. A 32 közé jutásért:
Koch–Tauriainen (finn) 15:10, Bányai–Mahringer (osztrák) 15:10, Andrásfi–Szapary (amerikai) 15:7, Kovács G.–Nagy D. 15:11, Cupr (cseh)–Siklósi 15:14. A 16 közé jutásért: Koch–Jü Lö-fan (kínai) 7:6, Andrásfi–Borel (francia) 11:10, Sych (ukrán)–Bányai 15:9, Stankevych (ukrán)–Kovács G. 15:9. Nyolcaddöntő: Koch–Sych 15:14. Andrásfi–Stankevych 15:13. Negyeddöntő: Andrásfi–Vismara (finn) 15:12, Midelton (francia)–Koch 15:7. Elődöntő: Andrásfi–Kano (japán) 15:11. Döntő: Andrásfi–Rodriguez (kolumbiai) 12:11. Végeredmény: 1. Andrásfi Tibor, 2. Rodriguer, 3. Midelton és Kano, ...5. Koch Máté, ...26. Bányai Zsombor, ...28. Kovács Gergely, ...37. Siklósi Gergely, 38. Nagy Dávid

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik