Evezés: visszatekintett a 2021-es évre a magyar szövetség

Vágólapra másolva!
2022.04.28. 18:52
null
A honi evezősök közül Pétervári-Molnár Bendegúz egyedüliként vett részt a tavalyi ötkarikás játékokon (Fotó: Mirkó István)
„Mint minden olimpiai sportban, a 2021-es az evezésben is jelentős év volt” – kezdet beszédét Szántó Éva, a Magyar Evezősszövetség általános alelnöke, átadták ugyanis a tavalyi naptári évre vonatkozó díjakat.

 

Felnőtt és utánpótlás-versenyzők, szüleik és edzőik jelentek meg százas nagyságrendben a Magyar Sportok Házában csütörtök délután – köztük egy olimpikon, Pétervári-Molnár Bendegúz is. Kezdésként a fiatalokat fiú és lány kategóriában egyaránt a 11-től 14 évesekig tüntették ki, korcsoportoként az első három helyezettnek akasztottak érmet a nyakába. Őket az edzők és edzőpárosok, illetve a pontrendszerbe rangsorolt klubok követték, amelyet Győri Atlétikai Klub nyert.

A díjátadó csúcspontjaként a nemzetközi szinten legeredményesebb utánpótlás és felnőtt versenyzők kaptak elismerést. Sikeres évet tudhat maga mögött a Szövetség, hiszen Galambos Péter könnyűsúlyú egypárevezős, a Furkó Kálmán és Szabó Bence alkotta kettős szintén könnyűsúlyú négypárevezős kategóriában nyertek Európa-bajnoki címet az olaszországi Varesében.

A legnagyobb tapsot mégis az ergométeres eb győztes paracsapat kapta, akik a 4x1000-es váltóban arattak diadalt. A honi evezősök közül Pétervári-Molnár Bendegúz egyedüliként vett részt a tavalyi ötkarikás játékokon (második olimpiája volt ez), ahol 1000 méteren az összetett tizedik helyet szerezte meg. A ceremónián a Győri Atlétikai Klub dominált, az év edzője és az év utánpótlás edzője is Alföldi Zoltán lett, és az év utánpótlás egyesülete is a GYAC lett. Az év felnőtt egyesületének járó címet a Váci Városi Evezős Klub kapta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik