Darts: Ihász Veronika kisöpörte ellenfelét, ott van a vb 2. fordulójában

Vágólapra másolva!
2022.04.03. 21:45
null
Ihász kiváló játékkal került a legjobb 16 közé (Fotó: twitter.com/DartsWDF)
Sporttörténelmi győzelmet aratott Ihász Veronika a World Darts Federation (WDF) Frimley Greenben található Lakeside Country Clubban zajló világbajnokságán, amikor mind a hat leget megnyerte az amerikai Paula Murphy ellen, s bejutott a legjobb 16 közé. Ez a magyar dartssport első világbajnoki győzelme. Ihász legközelebb csütörtökön délután lép a tábla elé.

Hevesi Tamás „Ezt egy életen át kell játszani” című dalának ritmusaira vonult be Ihász Veronika a Lakeside Country Club színpadára, amely évtizedeken át adott otthont a második számú nemzetközi dartsos szervezet a BDO világbajnokságának, s ezúttal az annak a „romjain” létrejött World Darts Federation (WDF) seregszemléjének adott otthont.

A 36 éves Ihász remekül kezdett – ugyan első nyila az egyesben landolt, a következő kettő a tripla 20-ba került, és a 121 után 140-nel folytatta –, s rögtön elvette a világranglistán 10. helyen álló amerikai Paula Murphy kezdését a két nyert szettig tartó meccs elején. Murphy a második legben sem talált triplát, a leg végén rendkívül pocsék 47-es átlaggal állt, így nem csoda, hogy Ihász ezt is zsebre vágta. Sőt, a harmadikat is – némi megingás után – magabiztosan, rendkívül koncentrált játékkal, 91.22-es kiváló átlaggal hozta, így megnyerte az első szettet.

A másodikat viszont kevésbé jól kezdte a magyar játékos, de Murphy sem talált magára, ugyanakkor Ihász továbbra is hatékonyan kiszállózott, így ebben a játszmában is előnybe került. S ezt a jó szokását – a kiváló kiszállózást – a folytatásban is megtartotta, így a mérkőzés ötödik legét is megnyerve egyetlen játékra került a továbbjutástól. A hatodik legben aztán leváltott a 19-es szektorra – dobott is három triplával egy 171-et –, majd 97-ről okosan 40-re kerített, miközben ellenfele még 317-nél járt. S ahogy azt az eddigiekben megszokhattuk Ihásztól, ezúttal sem bizonytalankodott a befejezéssel, s elsőre bevágta a dupla 20-ba a nyilat, amivel lenullázta amerikai ellenfelét, s bejutott a második fordulóba.

„Még nem sikerült feldolgozni a győzelmet, úgy érzem, egy buborékban vagyok, de a támogatás, amit kaptam... Felrobbant a telefonom, annyian üzentek, nagyon köszönöm mindenkinek. Meglepődtem, nem tudtam, hogy 55 százalékban dobtam a kiszállókat. Többször gyakoroltuk az elmúlt napokban, és igazat kell adnom a páromnak, aki mondta, hogy csak el kell hinni, és a színpadon bemegy ami a gyakorláskor nem. Bejött. A következő napok programját még nem tudom, most pihenni szeretnék, de valószínűleg, meccseket fogok nézni és néha elvonulok gyakorolni. Ennél bővebb, pontosabb programom még nincs” – fogalmazott a tornát közvetítő Eurosport tv-csatorna magyar adásában Ihász.

Ihász Veronika sporttörténelmi győzelmet aratott, ez volt a magyar dartssport első győzelme világbajnokságon.

A folytatás csütörtökön délután, nagyjából 15.00 óra körül következik, akkor sokkal nehezebb ellenfél vár Ihászra az ötödik kiemelt, mindössze 18 éves brit Beau Greaves személyében, aki a két évvel ezelőtti BDO-vb-n elődöntőig jutott, ahol a végső győztes japán Szuzuki Mikuru állította meg.

A férfiak versenyében a román színekben induló erdélyi magyar Kádár László hátrányból fordítva győzött a svéd Andreas Harrysson ellen szombaton.

DARTS
WDF-VILÁGBAJNOKSÁG
NŐK, 1. FORDULÓ (a legjobb 16 közé jutásért)

Ihász Veronika (71.57)–Paula Murphy (amerikai, 53.98) 2:0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik