Öttusa: A lovaglás lecserélése helyett jó marketingcsapat kellene! – Kasza Róbert

– Hogy érzi, tud alkalmazkodni a versenyek lebonyolítási rendszerének sorozatos változtatásaihoz?
– Óriási kihívást jelent, több formációban versenyeztem már, volt öt külön szám, aztán összevonták a futás és a lövészetet, amelyekből lett a laser run, most pedig „90 perces” öttusa. Nem is akarok belemenni kronológiailag, hogy honnan indult ez a sportág, viszont azt gondolom, akárhogyan is változtattak, eddig megmaradt a szellemisége, még így is, hogy másfél óra alatt lemegy a döntő, hiszen előtte borzalmas mennyiségű selejtező, kvalifikációs forduló lesz. Viszont a legutolsó módosításra, hogy kivették a lovaglást a sportágak közül, nincs mit mondanom, még mindig nem életszerű. Ahogy az sem, amire hivatkoztak, vagy ahogyan hivatkoztak, sem pedig az, ahogyan végrehajtották, erőből, politikai úton. Eddig alkalmazkodtunk minden kihíváshoz, minden – új formációhoz, de ezzel nem tudok mit kezdeni, nem tudom, hogyan tovább.

– Ez az Ön szempontjából mit jelent?
– 2025-ös szezontól indul így a felkészülés, nem tudom, ez engem mennyire fog érinteni, ahogy azt sem, milyen sportággal akarják helyettesíteni. Hallottam mindenféle extrém ötletet, de egyelőre nem is szeretnék ezzel foglalkozni. A UIPM azt mondja, hogy ez a döntés sportágunk védelmében valósult meg, de hogy ez most valóban védőhálóként szolgál, vagy ez lesz a sportág vége, Nem tudom a válaszokat. Nyilván meg kell várni, mi lesz a konklúzió, mi lesz az ötödik diszciplína, akkor majd könnyebben tudok erre válaszolni.

– A 90 perces lebonyolítási formára hogyan reagált a válogatott, milyen a közvélekedés erről?
– Erre is nehéz válaszolni, mert amikor elkezdtünk volna ezzel foglalkozni, jött a hír, hogy kiveszik a lovaglást a következő olimpiai ciklusban, és ez elvitte a kommunikációt. Folyamatosan készültünk, próbálgattuk. Nem érzem ezt akkora tragédiának, olyan nagy ugrásnak, mert hiába hívjuk kilencven percesnek, annyi kvalifikáció van előtte, hogy több napot fogunk versenyezni, mint eddig. Biztos, hogy pszichésen sokat kivesz majd az emberből. Ha ez így marad, meg fogja szűrni a mezőnyt, harmincéves kor fölött nem lesz majd egyszerű így öttusázni, mert olyan sok versenynap van, hogy az el fogja szépen fogyasztani a sportolót, vagy fizikailag, vagy mentálisan. Ez persze az én személyes véleményem, de majd meglátjuk.

– És Ön, hogy lesz ezzel így, harminc fölött?
– Azért indulok a versenyen, hogy megtudjam... Egyelőre jól érzem magam, aztán majd élesben is megtapasztalom, mennyire bírom. Most merészen azt mondom, menni fog, de meglátjuk, mit hoz az élet.

– Az nem jelent könnyebbséget, hogy rövidebb a döntő?
– Szerintem, ha az ember ott flow állapotba kerül, megéli a pillanatot, akkor könnyebb lesz – nem lesznek órás szünetek, újbóli bemelegítés, nem kell fejben újra ráhangolódni a versenyre. Ha az ember bejut az elődöntőbe, akkor már egyszerűbben lezavarja az egészet. Sokkal több időnk volt az előző rendszer alatt gondolkozni, agyalni, számolni, hogy s mint kell teljesíteni ahhoz, hogy kijöjjön a lépés, és akkor az egész könnyen össze tudott zuhanni. Ebből a szempontból jobb lesz így.

– Volt olyan versenye, amely azon ment el, hogy a szünetekben túlagyalta a dolgokat?
– Természetesen... Többször is volt, hogy toronymagasan vezettem, és aztán elment a fókusz. Úgy voltam vele, hogy ez már megvan, aztán vagy felbuktam a lóval, vagy a lőállásban ragadtam bent, esetleg nem sikerült rendesen bemelegítenem. Nagy kihívás volt: reggel nyolc órától este ötig, hatig figyelni és közben a versenyszámok mellett megcsinálni a szükséges gyógytornaelemeket, mobilizációt... Ha elkezdem itt sorolni, abban is elfáradok, nemhogy attól, a selejtező után még el is végezzem ezeket a feladatokat. És akkor közben meg a kvalifikáció utáni pihenőnapon is egyben maradni mentálisan.

– Ön szerint hol van a határ, amíg faragni, alakítani lehet az öttusán annak érdekében, hogy közönségbarát legyen a sportág?
– Talán épp itt van a határ. Rengeteg szabálymódosításon vagyunk túl, mindig az volt az érv, amelyet az előbb említett. Hogy ez a cél, azt szeretnék a vezetők, hogy közönségbarát legyen a sportág. Soha nem értettem, akkor mégis hogyan lehet az, hogy tíz meg tizenötezer ember futott Balczó Andrással az 1969-es világbajnokságon, ha az a lebonyolítás nem volt közönségbarát. Most meg sokkal kevesebb az érdeklődő... Mindig olyan válaszokat kaptam, amelyek számomra nem elfogadhatóak. Kardinális kérdés lenne, hogy egy jó marketingcsapatot foglalkoztasson a UIPM, akiket azért fizetnek, hogy foglalkozzanak ezzel a problémával.

– Konkrétan melyek voltak ezek a válaszok?
– Az, hogy akkor, az előző, „átkos” időszakban nem volt más alternatíva, nem volt más szórakozás, nem volt televíziózási lehetőség. Ezek olyan lózungok, amelyeket nem tudok elfogadni. Hogy lehet az, hogy külföldön az emberek kilátogatnak például biatlonra, ami tulajdonképpen az a laser run, amelyet mi is csinálunk, csak -20 fokos hidegben, és mégis a helyszínen fagyoskodnak a nézők, a gelsenkircheni stadion 50.000 emberrel telt házas tud lenni? Ők képesek ilyen versenyt rendezni. A mostani UIPM elnök által vezetett szövetség keretein belül működött ez a sportág is, de kiváltak, és most szárnyalnak... Ezekre sosem kaptam kielégítő választ.

– El tudja képzelni az öttusát, lovaglás nélkül?
– Nem.