Birkózó-vb: Németh Zsanett a nyolcaddöntőben búcsúzott

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.10.05. 13:54
null
Németh Zsanett nem bírt a japánnal (Fotó: UWW)
A nyolcaddöntőben kikapott és kiesett a 76 kilogrammos Németh Zsanett az oslói birkózó-világbajnokság keddi versenynapján – írja az MTI.


A magyar szövetség közösségi oldala szerint az Európa-bajnoki ezüstérmes Németh az U23-as világbajnok Macujuki Jaszuhával szemben maradt alul 5–2-re. Összecsapásuk elején a 27 éves magyar 2–0-ra vezetett, de japán ellenfele még az első menetben egyenlített. A folytatásban egypontos akcióval vette át a vezetést Macujuki, aki aztán négy másodperccel a küzdelem vége előtt még egy kétpontos támadást is végrehajtott, ezzel eldöntve a mérkőzést.

A japán korosztályos vb-győztes aztán a negyeddöntős találkozóját elveszítette, ezzel az is eldőlt, hogy Németh kiesett, vigaszági szereplésre sem maradt esélye.

A nők versenyében Németh volt az egyetlen magyar induló az oslói vb-n.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik