Íjász Eb: egy magyar száll harcba az ötkarikás kvótáért

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.05.31. 10:04
Az olimpiai kategóriában egy magyar versenyző, Balogh Mátyás szerepel az íjászok antalyai Európa-bajnokságának kedden kezdődő küzdelmeiben, melyek során lehetőség lesz kvótaszerzésre a tokiói játékokra.

A vetélkedések kedden a rangsorolóval kezdődnek meg, ebben lőheti meg Balogh a 640 FITA-körös olimpiai szintet. A magyar szövetség tájékoztatása szerint ezt idén hazai viadalon már sikerült túlszárnyalnia Baloghnak, az ötkarikás részvétel egyik feltétele azonban az, hogy nemzetközi versenyen is elérje.

Az Európa-bajnokság küzdelmei szerdán kezdődnek meg, majd következik a kvótaszerző különverseny, amelyen csak a kvalifikációval még nem rendelkező országok képviselői állnak lőállásba, és a kontinens négy nemzetének egy-egy íjásza nyer indulási jogot a japán fővárosba.

A tokiói részvétel feltétele a szintteljesítés és a kvóta megszerzése együtt, de ez történhet két külön versenyen.

A legutóbbi öt olimpián nem szerepelt magyar íjász, 1996-ban, Atlantában Kovács Judit 45., Kiss Tímea pedig 51. lett.

Az Európa-bajnokságnak lesz még egy magyar indulója, Orosz Viktor a csigások versenyében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik