Sportfejlesztés: sportparkot adtak át a Hajógyári-szigeten

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.22. 14:32
null
Sportparkot adtak át a Hajógyári-szigeten (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)
Modern sportparkot adtak át hétfőn a budapesti Hajógyári-szigeten, ahol a „Budapest 2019 - Európa Sportfővárosa” program keretében, a Főkert Nonprofit Zrt. tervezésében és kivitelezésében valósult meg a beruházás.

 

A Főkert hétfői közleménye szerint a fejlesztés bruttó 260 millió forintból jött létre egy olyan területen, ahol a cél „az egykori sportfunkció újraépítése volt”, és a parkkal minél több korosztályt szerettek volna megszólítani.

„A parkterület aktív rekreációs lehetőségét bővítve egy gumiburkolatos sportpálya, két gyepes röplabdapálya, pingpongasztal, fitnesztér, valamint burkolt és gyepes pihenőterek kerültek kialakításra, mindezt egy többszintes növényállománnyal ellátott pihenőparki környezetben” – olvasható a közleményben, melyből az is kiderül, hogy a kivitelezés során az elhagyatott sportpálya területéről 3200 négyzetméter burkolatot szedtek fel, így 1700 négyzetméterrel növekedett a zöldfelület a parkban.

Ezen felül a „bejárati útvonalak mentén burkolt pihenőhelyek kerültek kialakításra, utcabútorokkal, valamint ivókúttal és illemhellyel, továbbá padok, hulladékgyűjtők, kerékpártárolók is telepítésre kerültek”.

A park központi részében egy ivókutat, illetve egy okososzlopot is kialakítottak, amely wifijelet sugároz a területen. A multifunkciós sportpálya mellett pedig egy teljesen automatizált illemhelyet is létesítettek, pelenkázóval.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik