Cselgáncs: örökre eltiltották a kétszeres világbajnok dél-koreait

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.12. 19:32
Örökös eltiltást kapott a dél-koreaiak olimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnok cselgáncsozója, Vang Ki Csun, akit kiskorú sérelmére elkövetett szexuális zaklatással vádolnak.

A helyi sportági szövetség vezetése egyhangúlag hozta meg erre vonatkozó döntését, miután tanácskozott a fegyelmi bizottsággal. A szervezet közölte: bírósági ítélet ugyan még nem született a sportoló ügyében, az azonban bebizonyosodott, hogy „nem megfelelő kapcsolatot tartott fenn egy kiskorúval, ezzel károsította a cselgáncs integritását és rontotta társadalmi megítélését”. „nem megfelelő kapcsolatot tartott fenn egy kiskorúval, ezzel károsította a cselgáncs integritását és rontotta társadalmi megítélését”.

A 31 éves exversenyzőt a múlt héten vették őrizetbe.

Vang – aki 2016-ban visszavonult ugyan a nemzetközi porondtól, de edzőként továbbra is a sportágban akart maradni – fellebbezést nyújtott be az eltiltás ellen.

A 2007-ben és 2009-ben vb-első, 2008-ban olimpiai második dzsúdós (73 kg) nem először kerül szembe az igazságszolgáltatással: 2009-ben az egyik éjszakai szórakozóhelyen erőszakoskodott egy lánnyal. Akkor megúszta jogi következmények nélkül, a sértett ugyanis nem kívánt feljelentést tenni ellene.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik