Hegymászás: Klein Dávid érintetlen csúcsot ostromol

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
Vágólapra másolva!
2018.04.09. 16:33
Még március végén indult a 8027 méter magas Sisapangma meghódítására a magyar hegymászó, Klein Dávid, előtte azonban a 6476 méteres Mera Peaken készült az extrém magasságra.

 

Klein Dávid megmászta Nepálban, a Himaláján csúcsosodó 6476 méter magas Mera Peaket, amelyet valamivel több, mint egyhetes akklimatizációt követően hódított meg.

„Szombaton, helyi idő szerint nem sokkal hajnali négy óra után indultunk a Mera Peak magaslati táborából Kami serpával, és reggel fél kilenc után értünk fel a csúcsra – mondta Klein Dávid. – Mindezt Katmanduból számítva a nyolcadik napon, vagyis rendkívül gyorsan emelkedtünk, ezt azonban senkinek nem tanácsolnám. Délben már Khare faluban voltunk, a havazás miatt azonban nem haladtunk tovább, de vasárnap délben megérkeztünk Kothe faluba. Fegyelmezetten tűröm az akklimatizáció tüneteit, a kótyagosságot, az enyhe fejfájást, a nyugtalan alvást. A túra elérte célját, akklimatizálódtam, így később nem kell tartanom a hirtelen szintemelkedéstől."

Klein Dávid fő célja, hogy felérjen a Sisapangma 8027 méteres főcsúcsára, amelyen még sosem állt magyar állampolgár. Korábban persze többen is próbálkoztak, sőt 1987-ben hat magyar mászó (Balaton Zoltán, Csíkos József, Nagy Sándor, Ozsváth Attila, Várkonyi László és Vörös László) is elérte a 8008 méteren lévő központi csúcsot, de tovább nem jutottak. Legutóbb 2013-ban Lesták Erzsébet ért fel hasonló magasságig, de a romló időjárás és a nagy hó miatt a gerincen nem vállalta az átkelést a főcsúcsra.

Mint eddig mindig, Klein Dávid a Kalifa Himalája Expedíció 2018 keretében szervezett túrán is oxigénpalack használata nélkül próbálja teljesíteni a kihívást. A sportember – Deminger Péterrel, a Kalifa-csapat másik tagjával – március 27-én indult a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérről, s a Mera Peak-i akklimatizációs mászás után visszatér Katmanduba, Nepál fővárosába, majd terepjáróval indul a kínai határ felé, s a tervek szerint kétnapos túrával éri el a Sisapangma 5400 méteren lévő alaptáborát.

Az ezt követő hetekben az alaptábor felett táborokat épít ki, és készleteket helyez el, s a normál úthoz képest a valamivel technikásabb, de a főcsúcs elérésére jó esélyt kínáló Inaki-útvonalat követi. Az expedíció hozzávetőlegesen két és fél hónapig tart, az oxigénpalack hiánya mellett magashegyi teherhordók segítségét sem veszi igénybe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik