Pályakerékpár-vb: Lovassy kilencedik a pontversenyben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.04.14. 17:01
Lovassy Krisztián a kilencedik helyen zárt a pontversenyben pénteken a pályakerékpárosok Hongkongban zajló világbajnokságán, míg Szalontay Sándor nem jutott a legjobb 16 közé sprintben.

A vb honlapja szerint a 28 éves Lovassy – aki csütörtökön 12. lett scratchben – a 40 kilométeres viadal 16 sprintjéből egyet megnyert, egyben pedig második lett, az így szerzett nyolc pontja pedig a kilencedik pozícióra volt elég 24 induló közül.

Szalontay a kvalifikációban a 27. időt – 10.084 másodpercet – tekerte a 33 fős mezőnyben. A 16 közé jutásért a holland Harrie Lavreysennel került párba, aki a csapat sprintversenyben ezüstérmet nyert a vb-n, ellene hét tizedmásodperccel maradt alul Szalontay.

A két magyar versenyző ezzel befejezte szereplését a világbajnokságon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik