Cselgáncs ob: remekelt a KSI és a Honvéd

Vágólapra másolva!
2017.01.28. 22:23
Az éremtáblázatot a KSI nyerte, a legtöbb érmet pedig a Honvéd szerezte szombaton a Kecskeméten rendezett cselgáncs országos bajnokságon.

A KSI versenyzői két-két aranyat és ezüstöt szereztek, míg a másik fővárosi klub nyolc medáliával gazdagodott. A Messzi István Sportcsarnokban 136 dzsúdós lépett tatamira és 21 egyesület képviselői állhattak dobogóra.

Az augusztusi budapesti világbajnokság egyik válogatójaként is számon tartott viadalon a riói olimpikonok közül Joó Abigél a kilencedik országos bajnoki címét szerezte, Csoknyai László nagy csatában, aranyponttal verte meg a döntőben Ungvári Attilát, Cirjenics Miklós pedig fojtással nyert Fogasy Gergő ellen. A nehézsúlyú Bor Barna nemrég kisebb térdsérülést szenvedett, ezért visszalépett az ob-tól.

A +78 kilogramm fináléjában a tavalyi kazanyi Eb-n is szereplő Szigetvári Mercédesz csaknem kilenc perc elteltével győzte le Nagy Kittit.

A győztesek
Férfiak

60 kg: Szabó Csaba (Kecskeméti JC)
66: Burján László (Budaörsi SC)
73: Szabó Frigyes (Leányvár)
81: Csoknyai László (Atomerőmű SE)
90: Vér Gábor (BHSE)
100: Cirjenics Miklós (Atomerőmű SE)
+100: Demeter Bendegúz (Kaposvári JK)
Nők
48 kg: Erdélyi Lilla (Budaörsi SC)
52: Knetig Emőke (Mogyi Bajai JC)
57: Kovács Kitti (KSI)
63: Szilli Nóra (Győri AC)
70: Gercsák Szabina (Hell Miskolc JC)
78: Joó Abigél (KSI)
+78: Szigetvári Mercédesz (Mogyi Bajai JC)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik