Diáksport: Kenderesi, Imre Géza és Vincze Ottó is csatlakozott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.19. 17:24
Szeptember 30-án kerül megrendezésre Európa-szerte az Európai Diáksport Napja, mely a várakozások szerint az Európai Sporthét legnagyobb eseménye lesz.  A sportolást népszerűsítő rendezvény három hazai kiemelt iskolai programjához élsportolók, olimpikonok is csatlakoznak, így Imre Géza, Kenderesi Tamás és Vincze Ottó is együtt sportol aznap a gyerekekkel.

Az idén 19 országban megvalósuló, várhatóan több mint egymillió gyermek közös sportélményét biztosító esemény célja, hogy megmutassa a gyerekeknek a testmozgás, a sportolás nyújtotta örömöket. A szervező Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) elnöke, Balogh Gábor kiemelte:Balogh Gábor kiemelte:

„Szervezőként bízunk benne, hogy a diáksportnapi rendezvény hatására is egyre több gyermek kezd majd el rendszeresen sportolni. Ehhez az iskolák közreműködése elengedhetetlen, így örömmel látjuk, hogy ahogyan a korábbi tíz évben, idén is nagy az érdeklődés, és már most több száz intézmény regisztrált. Továbbra is várjuk minden általános és középiskola jelentkezését az Európai Diáksport Napjára szeptember 29-ig. A programhoz bármilyen, legalább 120 perces sportprogrammal, játékkal lehet csatlakozni, az egyetlen ajánlott elem az idei évnek megfelelő 2016 méteres futótávolság teljesítése.”

Az MDSZ három kiemelt helyszínen igyekszik színes programokkal hozzájárulni a gyerekek élményeihez. Így a fővárosi Honvéd atlétika pályán megvalósuló rendezvényre a friss olimpiai ezüstérmes Imre Géza párbajtőröző látogat el, Pécsett Kenderesi Tamás olimpiai bronzérmes úszó csatlakozik egykori iskolája programjához, a győrzámolyi iskolában pedig a volt válogatott futballista Vincze Ottó rúgja majd a bőrt a gyerekekkel.

Az Európai Diáksport Napja által népszerűsíteni kívánt rendszeres testmozgás mind a testi, mind a lelki egészség szempontjából kiemelt fontossággal bír. Dr. Somhegyi Annamária, az Országos Gerincgyógyászati Központ prevenciós igazgatója szerint „Az a megdöbbentő valóság, hogy a klasszikus civilizációs népbetegségek, mint a szív- és érrendszeri problémák, az elhízás és a cukorbetegség, a csontok mészhiányos betegségének kialakulása megelőzhetők rendszeres testmozgással és egészséges táplálkozással. Hatalmas tehát a felelősség a szülőkön, hogy támogassák gyermekeik rendszeres sportolását, hozzájárulva ezzel egészséges jövőjükhöz.”

A rendszeres sportolásnak emellett óriási szerepe van a gyermekek mentális fejlődésében is. Erről Prof. Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus így nyilatkozott: „Ha gyermekeinknek sikerül megtalálni azt a sportot, amelyet örömmel végeznek, amelyben tehetségesek, sikerélményük van, annak óriási a hatása az önbizalmuk fejlődésére. Egy jó sportközösség, az együtt átélt sportélmények, a megmérettetések, sikerek, kudarcok pedig szintén kedvező irányba formálják gyermekeink jellemét.”

Az Európai Diáksport Napjára jelentkezni lehet az MDSZ honlapján, további információ: www.essd.eu/hu. A legtöbb résztvevőt mozgósító, valamint a legszínesebb programokat megvalósító iskolákat a Magyar Diáksport Szövetség idén is sportszertámogatással jutalmazza.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik