Rio 2016: a Tisza-tó, majd a Balaton partján az 5próba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.20. 16:00
Hazánk két legnagyobb tava következik az 5próba Rióba eseményláncban: június 25-én Tiszafüredre, július első hétvégéjén pedig Révfülöpre látogat a Magyar Olimpiai Bizottság eseménysorozata, amelynek elsődleges célja a sportolás népszerűsítése és a rendszeresen sportolók táborának bővítése.

A nevezési díj jelképes: 1000 Ft-ért akár félmaratont is futhatnak az érdeklődők. Emellett százezres, sőt milliós nyereményeket is kisorsolnak a résztvevők között.

A próbák teljesítésével pontokat lehet gyűjteni. A megszerzett pontok sorsjegyekre válthatók, amelyekkel értékes sportos ajándékok és egy riói utazás is megnyerhető.

A kiemelt eseményeken – így Tiszafüreden és Révfülöpön is – egy tusában a rövid távokon 20, a hosszabbakon 50 pont szerezhető, így akár két próba teljesítésével megszerezhető a „nagy” sorsjegyre váltható 100 pont.

Tiszafüreden a Morotva Kerékpáros Pihenőparkban mindenki próbára teheti magát futás, úszás, kerékpározás, túrázás, kajak-kenu és sárkányhajózás sportágakban. Részletes program itt!

Révfülöpön kerül sor az 5próba Rióba programsorozat egyetlen kétnapos rendezvényére: július első hétvégéjén szombaton és vasárnap is rajthoz állhatnak a próbázók. Fontos információ, hogy az 5próba Rióba és a Balaton-átúszás szervezőinek együttműködésének jóvoltából mindazok számára, akik a 34. Balaton-átúszást teljesítik, és a helyszínen jelzik azt, jóváírásra kerül 50 riói pont a hosszú távú úszás próbájának teljesítéséért. Részletes program itt!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik