Birkózás: Varga Ádám is kvótát szerzett Rióba

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.17. 12:47
Varga Ádám olimpiai kvótát szerzett a kötöttfogásúak 98 kilogrammos súlycsoportjában a nagybecskereki birkózó kvalifikációs viadalon Szerbiában.

Az UTE versenyzője két győzelemmel került be az elődöntőbe, ahol 1:0-ra nyert a német Peter Öhler ellen, és ezzel kiharcolta a magyar helyet a riói játékokra 98 kilogrammban.

„Nem izgultam a verseny előtt jobban, mint bármelyik más viadalt megelőzően. Úgy érzem, egész nap összeszedett voltam, sikerült megcsinálni minden mérkőzésen, amit elterveztünk. Kicsit ugyan döcögősebben kezdtem az első meccsen, de ez nálam mindig így van. Nagyon örülök, hogy sikerült kihasználnom azt a lehetőséget, amit kaptam” – mondta az MTI-nek Varga Ádám.

A többszörös Európa-bajnoki érmes Ligeti Dániel remekül indította a napot: két, akciókban gazdag összecsapáson vívta ki az elődöntőbe jutást. A szombathelyi nehézsúlyú versenyző előbb a román Rares Chintoant győzte le 12:2-es technikai tussal, majd a lengyel Robert Barant 10:3-as pontozással.

A román ellen 0:2-es hátrányból fordított és nyert öt perc alatt, míg utóbbi meccsén lengyel vetélytársát rendre megkontrázta. Baran minden lábfelszedéséből ő jött ki jobban, és mutatós átforgatásokkal folyamatosan növelte az előnyét, sikere egy pillanatig sem forgott veszélyben.

Az elődöntőben a riói kvótáért Ligeti az ukrán Eb-bronzérmes Alen Zaszjejevvel csap össze.

A nap többi magyarja nem jutott a legjobb négybe: a kötöttfogású Lám Bálint egy győzelem után kikapott a negyeddöntőben, Németh Zsanett (75 kg) és Wilson Vanessa (69 kg) szintén a nyolc között búcsúzott, míg Szmik Attila a selejtezőben kapott ki.

A szerbiai versenyen pénteken Lőrincz Tamás (kötöttfogás, 66 kg), szombaton pedig Veréb István (szabadfogás, 86 kg) szerzett ötkarikás indulási jogot. A kvótát tavaly kiharcoló Lőrincz Viktorral együtt így négy magyar birkózó részvétele biztos az augusztusi nyári játékokon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik