Birkózó-vb: Deák-Bárdos kikapott a bronzmeccsen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.22. 20:42
null
Deák-Bárdos (pirosban) keményen küzdött a mai napon (Fotó: Korponai Tamás)
Deák-Bárdos Mihály a bronzmérkőzésen vereséget szenvedett a kazah Nukmaran Tyinalijevtől a kötöttfogásúak 120 kg-os mezőnyében a budapesti birkózó-világbajnokságon. A magyar csapat egy arany- és öt bronzéremmel zárta az eseményt.

A 38 éves magyar nehézsúlyú a helyosztón a kazah Nurmahan Tinalijev ellen lépett szőnyegre, s a mérkőzésen hamar kiderült, hogy riválisa ezúttal jobb erőben van nála. A kazah már az első menetben 5:0-s előnyre tett szert, miután rendre kiléptette a diósgyőri birkózót a szőnyegről, a második három percben pedig biztosan őrizte meg előnyét. A hatszoros magyar vb-ezüstérmes így az ötödik helyen végzett.

Deák-Bárdos az utolsó magyar érdekeltje volt a vb-nek, melyet hat éremmel zárt a válogatott: Sastin Marianna aranyérmet nyert, míg a szabadfogású Veréb István (84 kg), Barka Emese (55 kg), illetve a kötöttfogású Módos Péter (55 kg), Lőrincz Viktor (84 kg) és Kiss Balázs (96 kg) harmadik lett.

Deák-Bárdos: Csoda, hogy ennyire bírtam

A BRONZMECCS ÉLŐBEN!

Már az előző súlycsoport éremosztásánál tartunk. Hamarosan jön Deák-Bárdos Mihály bronzmeccse.

A záró nap estéje eddig máris hozott két hatalmas meglepetést, hiszen a 66 és 74 kilogramm kötöttfogású döntőit dél-koreai birkózók nyerték mindkétszer orosszal szemben. A nagyobb súlycsoportban a Lőrioncz Tamást a tavalyi olimpiai döntőben éppen 66 kilóban legyőző Kim Hjeon Voo nyert aranyat.

Nem csoda, hogy az iráni újságírókat megtévesztő PSY-hasonmás kétszer is eltáncolta a Gangnam Style-t Deák-Bárdos Mihály ellenfele a legutóbbi két vb-n bronzérmes Tyinalijev.

És a kazah húsz másodperc után ki is tolta Deák-Bárdost, így 1:0-ra vezet. Először viszont Tyinalijevet figyelmeztették, ami jó jel. 1:15-nél a kazah újra kiterelte Deák-Bárdost, így már 2:0-ra vezet.

1:53-nál Deák-Bárdos indított akciót, azonban ellenfele jött ki jobban belőle, így Tyinalijev 4:0-ra vezet. Aztán 2:06-nál még egy kitolással már 5:0.

Egyelőre a vártaknak megfelelően sokkal erősebbnek tűnik a kazah, de Deák-Bárdost sosem szabad temetni. 2:33-nál ő kapta az első intést viszont.

A szünetre 5:0-s kazah előnnyel vonulnak a felek.

Deák-Bárdoson látszik az egész napos fáradtság. Struhács György nem véletlenül szögezte le a Heiki Nabi ellen elveszített elődöntőt követően, hogy 38 évesen már nehéz regenerálódni. De a csodában még lehet bízni.

A negyedik perc végéig nem változott semmi, a kazahot szinte lehetetlen megmozdítani. Tyinalijev továbbra is 5:0-ra vezet.

Most Tyinalijevet intEtték meg, így ő megy a földre, és Deák-Bárdos próbálja megpörgetni. Nem sikerült, így egy perccel a vége előtt továbbra is a kazah vezet 5:0-ra.

Deák-Bárdos teljesen elkészült az erejével, fél perccel a vége előtt még próbál menni, de nem talál fogást a kazahon.

Az óra lepereg, ami azt jelenti, hogy Deák-Bárdos 2011-hez hasonlóan vb-ötödik.

A magyar csapat pedig egy arany- és öt bronzéremmel végez a budapesti világbajnokságon.

EDDIG TÖRTÉNT

A birkózó-világbajnokságon utolsó magyarként Deák-Bárdos Mihály is bemutatkozott, ráadásul magabiztos győzelemmel. A bolgár Miloslav Metodiev ellen sütött Deák-Bárdosról az erő, az energia, és már a negyedik percben kicsikarta ellenfele harmadik intését, így leléptetéssel nyert.

A negyeddöntőt a dominikai Ramon García ellen vívta a magyar nehézsúlyú. A találkozó nagyon ijesztően indult mivel a dominikai Ramón García két gyors akcióval pillanatok alatt 5:0-s előnybe került. Ezután azonban Deák-Bárdos remek birkózással a szünetre kiegyenlített, majd előbb 8:5-re fordított, aztán tussal nyert.

A győzelmét széles kézmozdulatokkal ünneplő Deák-Bárdos ellenfele az elődöntőben az olimpiai ezüstérmes Heiki Nabi volt, aki már túl nagy falatnak bizonyult a magyar sportoló számára.

Deák-Bárdos minden próbálkozása ellenére képtelen volt fogást találni ellenfelén – végül 6:0-ra kikapott.

„Nagyon zártan védekezett az észt, egyszerűen nem tudtam alárakni a karomat. Amikor kilencvenhat kilóban indult, akkor Kiss Balázst is így győzte le. Sajnálom, mert nagy sanszom volt a döntőbe jutásra, de el kell felejteni az elődöntőt, és menni a bronzéremért" – mondta Deák-Bárdos.

BIRKÓZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST
Kötöttfogás, 66 kg, Világbajnok:
Han Szu Rju (Dél-Korea), 2. Iszlam-Beka Albiev (Oroszország), 3. Tulsi Yadan Sandeep (India) és Frank Säbler (Németország). A döntőben: Rju–Albiev 5:3-nál leléptetés
Kötöttfogás, 74 kg, Világbajnok: Kim Hjeon Vo (Dél-Korea), 2. Roman Vlaszov (Oroszország), 3. Arzsen Dzsulfalakjan (Örményország) és Emrah Kus (Törökország). A döntőben: Kim–Vlaszov 2:1
Kötöttfogás, 120 kg, Világbajnok: Amir Aziz Aliakbari (Irán), 2. Heiki Nabi (Észtország), 3. Nurmahan Tinalijev (Kazahsztán) és Riza Kayaalp (Törökország). A döntőben: Aliakbari–Nabi 4:0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik