Dopping: a skót Craig Reedie-t jelöli WADA-elnöknek a NOB

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.08.09. 16:40
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a skót Craig Reedie-t jelölte pénteken a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) új elnökének.

A NOB brit alelnöke azt mondta, két másik pályázóval, Edwin Moses kétszeres olimpiai bajnok gátfutóval és a NOB korábbi egészségügyi igazgatójával, Patrick Schamasch-sal szemben esett rá a NOB választása.

A jelölt megnevezésére azért volt szükség, mert John Fahey, a WADA mostani elnöke az év végén távozik posztjáról.

A 72 éves Reedie – aki most is tagja a WADA végrehajtó bizottságának – már előzetesen is a legesélyesebbnek tűnt az elnöki székre.

Hivatalos megválasztása – amely a várakozások szerint csupán formalitás lesz – a november 12. és 15. között sorra kerülő Dopping Világkonferencián történik majd a dél-afrikai Johannesburgban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik