Cselgáncs-vb: Gorjánácz Zsolt a 32 között kiesett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.08.27. 17:42
A 66 kilogrammos Gorjánácz Zsolt kikapott második mérkőzésén, ezzel a 32 között kiesett kedden a Rio de Janeiró-i cselgáncs-világbajnokságon.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a Honvéd U23-as Eb-harmadikja a 64-es főtáblán az argentin Santiago Gualco ellen kezdett, és a mérkőzésidő derekán ippont érő akcióval győzött. A folytatásban az izraeli Tal Flicker várt rá, és másfél perc elteltével ipponnal alulmaradt a júniusi, bukaresti Világkupa-versenyen győztes ellenfelével szemben.

Ezzel befejeződött a versenynap a magyarok számára, korábban a szintén 66 kilós Zámbori Bence egy vereséggel, szintén helyezetlenül zárt a Maracanazinho Arenában.

Szerdán az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós és öccse, az ugyancsak 73 kilós Ungvári Attila, továbbá 57 kilóban Karakas Hedvig és Szabó Katinka lép tatamira Brazíliában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik