Világjátékok: a szegedi delfinember lesz a zászlóvivőnk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.25. 08:42
Kanyó Dénes lesz a magyar csapat zászlóvivője a világjátékok megnyitóján a kolumbiai Caliban. A többszörös világbajnok búvárúszó csak úgy vállalta a megtisztelő feladatot, hogy gyakorlatilag a bevonulás után elhagyja a stadiont és visszamegy a szállására pihenni.

„Másnap reggel nekem már selejtezőt kell úsznom, így egyszerűen nem várhatom ki a megnyitó végét" – mesélte Kanyó. A szegedi versenyzőnek ez lesz a harmadik világjátékok-szereplése. Korábban 1997-ben Lahtiban és 2009-ben Tajvanon vett részt a nem olimpiai sportágak nagy seregszemléjén. Jó előjelnek számít, hogy Kanyó világjátékokról érem nélkül még nem tért haza. Finnországban ezüstérmes volt váltóban, Kaohsziungban pedig bronzérmes lett 400 méteres felszíni úszásban. Nyíri Iván szerint az, hogy Kanyó viheti a zászlót, hatalmas megtiszteltetés az egész sportágnak.

„Ő világklasszis. A búvároknál olyan, mint úszásban Gyurta Dániel vagy Cseh László. A szervezők állítólag minden zászlót a helyi önkéntesekkel vitetnek be, őket követik a zászlóvivő sportolók" – mondta a Magyar Búvárszövetség elnöke.

A világjátékok megnyitója helyi idő szerint ma este nyolc órakor kezdődik. Magyarországot 12 sportágban 58 sportoló képviseli.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik