Asztalitenisz: 207 versenyző nevezett a Molnár-emlékversenyre

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.02.06. 08:34
Tizennyolcadik alkalommal rendezi meg a BVSC-Zugló asztalitenisz-szakosztálya egykori játékosa, az 1995-ben, 13 évesen, versenyre menet tragikus baleset következtében elhunyt Molnár János emlékére kiírt nemzetközi fiú utánpótlás-versenyét.

A zuglóiak tájékoztatása szerint a Szőnyi úti csarnokban csütörtöktől vasárnapig sorra kerülő, összesen öt korosztály számára kiírt viadalra 14 ország 207 versenyzője nevezett. A legnagyobb létszámú külföldi küldöttség a szlovákoké, a románoké, a franciáké, az osztrákoké és az izraelieké lesz. A viadalon létszámkorlátozás nélkül vehet részt a teljes magyar fiúutánpótlás.

A program csütörtökön 15.30-kor kezdődik, szombaton este pedig a résztvevők gyertyagyújtással emlékeznek a verseny névadójára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik