NS: mire készül Egervári Sándor?; Garami József a 722. előtt - szombat

Vágólapra másolva!
2012.11.16. 23:28
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk:

• Két meglehetősen érdekes mérkőzéssel kezdődött a labdarúgó NB I 15. fordulója, hiszen a Lombard Pápa–DVTK összecsapás három kiállítást és négy tizenegyesgólt hozott, az Újpest–Siófok mérkőzésen pedig a vendégek kétszer is vezettek, a végén mégis a lila-fehérek örülhettek. A Nemzeti Sport szombati számában részletes beszámolókat olvashatnak a mérkőzésekről, kiderül, miként fogadta a kínkeserves győzelmet az újpestiek szakvezetője, miben látta a kudarc okát a Siófok mestere, s hogy miben nem értett egyet a Pápa és a Diósgyőr edzője

• Hetven év felett várhatná a havi rendszerességgel a nyugdíját hozó postást, Garami József azonban inkább a következő mérkőzésre koncentrál. Pedig az MTK mestere már 73 esztendős, európai klubnál dolgozó edzők közül csak a horvát Miroslav Blazevic korosabb (77). A kék-fehérek szakmai igazgatója nem mellékesen a 722. magyar élvonalbeli bajnokijára készül, szombat délután a bajnoki címvédő DVSC-vel játszik a csapata. A rutinos szakembert többek között arról faggattuk, foglalkoztatja-e a képzeletbeli dobogó második helye, a korral változik-e az edző mentalitása, s megkérdeztük a fiatal generáció egyik legjobbját, Horváth Ferencet is Garami Józsefről. Részletek a szombati számban

• Az élsport a televíziók markában van, szokták mondani. És ha a körítést, a közvetítési jogdíjakért kifizetett elképesztő összegeket nézzük, a megállapítás igaznak tetszik. A sport programértékesítési és marketingpiacának jeles képviselői évről évre (sőt immár évente kétszer) a Sportel nemzetközi kongresszuson találkoznak. Lapunk munkatársa ott járt az októberben tartott monacói eseményen, hazahozott néhány érdekes adatot, elemzést, és a futballra összpontosítva szemezgetett belőlük. Tudja-e, hogy az európai topligákból melyik mérkőzések voltak a kedvencek Amerikában, Ausztráliában, Indonéziában vagy Dél-Afrikában? Melyek voltak az esztendő legnagyobb üzletei? Milyen hirdetési bevételekkel számolnak a legerősebb futballbajnokságokban? Válaszok a Nemzeti Sport szombati számában

• Ha a Norvégia elleni évzáró nem is sikerült úgy, ahogy remélte, Egervári Sándor nem elégedetlen labdarúgó-válogatottunk 2012-es produkciójával. A szövetségi kapitány mégsem dől hátra: elemez és utakat tervez. A Nemzeti Sport szombati számából megtudhatják, a téli időszakban mire készül a válogatottal, mi tette igazán büszkévé az idén, valamint mi okozott csalódást neki

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik