Vívás: Kovács Tamás Amerikában lehet sportigazgató

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.10.24. 18:01
Legszívesebben kardvívó-akadémiát hozna létre itthon Kovács Tamás, aki ugyanakkor beadta pályázatát az Egyesült Államok sportági szövetségének sportigazgatói posztjára.

A vívószakember legutóbb – 2011 februárjától idén májusig – a magyar kardválogatottat irányította. Előtte, 1980 és 2007 között főtitkári, szövetségi kapitányi és technikai igazgatói feladatokat látott el a hazai szövetségben, majd a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója volt, mielőtt visszatért volna a víváshoz.

Kovács Tamás májusban elkészített egy tervezetet, amely az I. Magyar Kardvívó Akadémia életre hívását szorgalmazza.

Meggyőződése, hogy erre Gödöllő volna a legalkalmasabb helyszín. „Ott ugyanis komoly tradíciói vannak a kardvívásnak, a legutóbbi csapatbajnokságon is az ottani versenyzőké lett az aranyérem.” Közel van a fővároshoz, és Gémesi György polgármester is érdemi fogadókészséget mutat a kardakadémia iránt. „Gyakorlatilag csak attól függ az akadémia létrejötte, hogy sikerül-e az általam minimálisan szükségesnek tartott negyvenmilliós támogatást megszerezni” – mondta.

Az anyagiakról még nincs érdemi döntés, de Kovács Tamás a várakozás időszakában sem unatkozik, sőt egy váratlan esemény alaposan megmozgatta a fantáziáját: az Egyesült Államok vívószövetségéből személyre szóló meghívást kapott arra a pályázatra, amelynek győztese a vívószövetség sportigazgatói állását kapja majd meg. Bár pályázott, sokkal szívesebben dolgozna itthon, mint Amerikában – jelentette ki.

„Ha ma valaki komoly garanciákat adna az I. Magyar Kardvívó Akadémia megindítására és működtetése feltételeinek biztosítására, már vissza is vonnám az amerikai pályázatomat” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik