Vívó-vb: Nemcsik nem tudja mit rontott el, Nagy Orsolya 13.

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.11.06. 13:09
Címkék
A versenyben maradt utolsó magyar női kardozó, Nagy Orsolya a legjobb 16 között fejezte be szereplését egyéniben a párizsi vívó-világbajnokságon. A férfiak versenyében korábban búcsúzó Nemcsik Zsolt nem tudja, mit rontott el.

A tavaly vb-bronzérmes és a magyar női versenyzők közül szombaton is a legeredményesebben szereplő Nagy két győzelem után a negyeddöntőbe kerülésért viszonylag simán kapott ki Irene Vecchitől.

Az olasz már 4:0-ra vezetett, amikor Nagy az első tust adta. Ettől azonban nem csökkent Vecchi önbizalma, így 4:8-nál jött az egyperces pihenő. A magyar kardozó a továbbiakban sem tudott közelebb férkőzni, s végül öt találatnyi lett a különbség.

Nagy a 13. helyen végzett, Benkó Réka a 40., Pető Réka a 43., Várhelyi Anna az 55. lett.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a férfiak közül Iliász Nikolász és Szilágyi Áron bejutott a legjobb 16 közé, Decsi Tamás a 64 között, Nemcsik Zsolt pedig a 32 között búcsúzott.   

„Még most sem tudom, mit kellett volna másképpen csinálnom – mondta a korábbi világbajnok Nemcsik Zsolt az MTI-nek másfél órával a vesztes asszója után. – A zsűri versenyfutást csinált az asszóból, aki előbb rajtolt, annak ítélte a tust, a koreai fiú pedig állandóan beleindult. Ezt elnézték neki, így nem igazán volt mit tenni. 2006-ban, amikor ezüstérmes voltam a világbajnokságon, vele vívtam az elődöntőt, akkor meg tudtam csinálni az akcióimat, most erre nem is volt lehetőség. Nem voltam ideges, próbáltam nyugodt maradni. Szerencsére hátra van még a csapatverseny, remélem, ott jobban alakulnak a dolgok.”

VÍVÓ-VB, PÁRIZS, NŐI KARD
A 64 között:
Nagy Orsolya–Bianca Pascu (román) 15:11
Dagmara Wozniak (amerikai)–Várhelyi Anna 15:12
Ibtihaj Muhammad (amerikai)–Benkó Réka 15:12
Volha Kisialiova (fehérorosz)–Pető Réka 15:11
A 32 között:
Nagy O.–Joanna Hutchison (brit) 15:14
A 16 között:
Irene Vecchi (olasz)–Nagy Orsolya 15:10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik