Úszás: Nem túlzás, hogy minden idők legnagyobb csapata ez - Kiss László

Vágólapra másolva!
2010.11.29. 08:56
Örömittasan nyilatkozott Kiss László, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya a parádés szereplést hozó eindhoveni rövid pályás Európa-bajnokság után. A magyar küldöttség hat arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel az éremtáblázat 3. helyén végzett, ez a valaha volt legjobb szereplés a rövid pályás kontinensviadalon.

„Csak a boldogság és az öröm hangján tudok szólni a gyerekek teljesítményéről. Nem hittem volna, hogy a margitszigeti Európa-bajnokság után ismét hat aranyéremmel gazdagodunk – ráadásul Hosszú Katinka, Cseh László és Gyurta Dániel távollétében. Ez is bizonyítja, hogy valóban alakul egy nagyon ütőképes csapat, amelyhez most felnőttek az ifjúsági olimpiai bajnokaink. Nem túlzás Ruza József főtitkár kijelentése, amely szerint minden idők legnagyobb csapata ez, hiszen korábban egy-egy, esetleg két ember vitte hátán a válogatottat, most több, jóval több lábon állunk" – mondta Kiss László a Nemzeti Sportnak.

AZ EB ÉREMTÁBLÁZATA
  Ország A E B
  1. Németország 10 8 4
  2. Hollandia 9 8 5
  3. MAGYARORSZÁG 6 1 2
  4. Oroszország 5 2 8
  5. Olaszország 4 7 7
  6. Spanyolország 1 2 2
  Ukrajna 1 2 2
  8. Ausztria 1 1
  9. Horvátország 1
10. Szlovénia 3 1
11. Norvégia 2
12. Franciaország 1 2
13. Belgium 1
  Litvánia 1
15. Írország 2
  Csehország 1
  Észtország 1
  Finnország 1
MAGYAR TELJESÍTMÉNY A KORÁBBI RÖVID PÁLYÁS EB-KEN
 Év (helyszín)
Helyezés az éremtáblán
A
E
B
Össz.
2010 (Eindhoven) 3. Magyarország 6 1 2 9
2009 (Isztambul) 5. Magyarország 3 4 1 8
2008 (Rijeka) 16. Magyarország 3 1 4
2007 (Debrecen) 4. Magyarország 4 2 3 9
2006 (Helsinki) 8. Magyarország 2 3 1 6
2005 (Trieszt) 4. Magyarország 4 1 5
2004 (Bécs) 10. Magyarország 2 1 2 5
2003 (Dublin) 5. Magyarország 3 1 4
2002 (Riesa) 6. Magyarország 3 2 3 8
2001 (Antwerpen)  
2000 (Valencia)   
1999 (Lisszabon) 16. Magyarország 3 3
1998 (Sheffield)   
1996 (Rostock)   
1994 (Stavanger)   
1993 (Gateshead)   
1992 (Espoo)   
1991 (Gelsenkirchen)   
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik