Vívó-vb: Laura Flessel számára a londoni olimpia az utolsó nagy kihívás

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.10.19. 07:57
Címkék
Laura Flesselnek, a francia vívóválogatott jelenlegi legismertebb alakja számára versenyzőként a londoni olimpia az utolsó nagy kihívás.

Az olimpiai és világbajnok párbajtőröző erről a novemberi párizsi világbajnokságot megelőző sajtótájékoztatóján beszélt, egyértelműsítve, hogy a 2012-es játékokat még vállalja, s nem a hazai rendezésű vb után teszi le a fegyvert, ahogy azt korábban tervezte.

„Az utolsó kihívás London. A lányom szeretne találkozni a királynővel" – mondta az 1996-os atlantai olimpia kétszeres bajnoka.

A modernkori női párbajtőrvívás meghatározó egyénisége a látványos díszletek között, a Grand Palais-ban sorra kerülő világbajnokság idején, november 6-án lesz 39 éves. Mint elmondta, sportolói pályafutása befejezésére vonatkozó döntését az idei, lipcsei Európa-bajnokságon hozta meg, ahol egyéniben és csapatban is harmadik volt.

Laura Flessel olimpián, világ- és Európa-bajnokságon összesen 23 érmet nyert.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik