Lovas Világjátékok: Szász Sándor az előkelő harmadik helyen áll

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.10.05. 08:26
Címkék
Szász Sándor nagyon jó teljesítménnyel a harmadik helyen áll a díjugratás első szakasza után az egyesült államokbeli Lexingtonban zajló Lovas Világjátékokon.

A pénteken véget érő versenyszámban az amerikai Mario Deslauriers vezet honfitársa, McLain Ward előtt a hétfői feladat után.

Csapatban a kétszeres olimpiai bajnok amerikaiak az elsők, őket a németek és a franciák követik a második, illetve harmadik helyen.

A hosszú és fineszes pályán elért időket pontokra váltották, mégpedig úgy, hogy a leggyorsabb volt 0 pontos, majd egy másodperces hátrány fél pontot ért. Akadályverésenként 4 pont került a versenyző neve mellé.

A versenyben 120 lovas indult. Kedden és szerdán a csapatversennyel folytatódik a díjugratás, de az eredmények az egyéni versenybe is beleszámítanak, s a legjobb harminc egyéni versenyző pénteken ismét összeméri tudását, majd az akkori első négy küzd meg az érmekért.

LOVAS VILÁGJÁTÉKOK
DÍJUGRATÁS, ÁLLÁS AZ ELSŐ SZAKASZ UTÁN
 
EGYÉNI
1. Mario Deslauriers (amerikai, Urico) 0 pont (71.25 mp – 0 akadályverés)
2. McLain Ward (amerikai, Sapphire) 0.27 (71.79 – 0)
3. Szász Sándor (Moosbachhofs Goldwing) 0.99 (73.24 – 0)
...58. Hugyecz Mariann (Cash) 6.67 (84.60 – 0)
...81. Kovács Henri (The Real Deal) 8.62 (88.50 – 3)
 
CSAPAT
1. Egyesült Államok 5.69 pont
2. Németország 9.80
3. Franciaország 11.32
...11. Magyarország 16.28

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik