A negyvennegyedik junior vb-érem reményében

Vágólapra másolva!
2010.07.19. 22:00
null
Hatvan ország képviselteti magát a budapesti junior vb-n – képünk illusztráció (Fotó: Czagány Balázs, NS-archív)
Címkék
Kedden kezdődnek, és vasárnapig tartanak a budapesti Syma Csarnokban a junior birkózó-világbajnokság küzdelmei. Az eseményen hatvanöt ország legtehetségesebb fiataljai vesznek részt, köztük természetesen a rendező ország képviseletében a magyarok, akiket a múltban megszerzett 43 magyar korosztályos érem – ebből 11 arany, valamint 16-16 ezüst és bronz – kötelezi a hasonlóan eredményes szereplésre. A kötöttfogású válogatottunkat Sike András, a szabadfogásúakat Veréb István, a hölgyeket Nagy Lajos irányítja.

A junior-világbajnokság számunkra – mondhatni – a csúcson kezdődik. Az első napon lép szőnyegre a két hete a bulgáriai Szamokovban véget érő junior Európa-bajnokság két kötöttfogású főszereplője, az aranyérmes Lőrincz Viktor (74 kg), illetve a bronzérmes Rizmajer György (96 kg).

A budapesti világbajnokságra elkészült sporttörténeti áttekintés szerint a két férfi szakágban egyaránt huszonöt, a nőiben pedig tíz junior-világbajnokságot rendeztek az 1969-től 2009-ig terjedő négy évtizedes időszakban. A magyar 20 évesek sok szép sikert értek el, mi több, az aranyérmet szerzett országok között a kilencedik helyet foglalják el.

PROGRAM 
Július 20–21., kedd–szerda: kötöttfogás
Július 22–23., csütörtök–péntek: női birkózás
Július 24–25., szombat–vasárnap: szabadfogás
A verseny mindennap szintén új rendezési elvek alapján zajlik
– kezdés 13 órakor
– selejtezők, vigaszági mérkőzések 17.30-ig
– helyosztók, döntők, eredményhirdetés 18. 30-tól
– plusz program július 21-én, kedden: 18 órakor ünnepélyes megnyitó

A sort Balla József nyitotta meg, aki 1975-ben a bulgáriai Haszkovóban megszerezte az első magyar vb-címet. Az elsőt és egyben utolsót a szabadfogásban. A további tíz aranyérmünk ugyanis kivétel nélkül a kötöttfogáshoz fűződik. Külön érdekesség, hogy Deák Bárdos Mihály szabadfogásban nyert ezüstöt 1995-ben, míg tíz évvel korábban Podolszki Tibor mindkét fogásnemben harmadik helyet szerzett.

A junior vb-kel kapcsolatos első kezdeményezés 1967-hez kötődik. Rendeztek ugyanis egy versenyt Várnában, amelynek azonban valamennyi dokumentációja eltűnt, még az eredményei sem maradtak fenn. Így 1969-ben az egyesült államokbeli Colorado Springsben megrendezettet tekintjük az első hivatalos junior-világbajnokságnak. Pedig nem is az volt a neve... A versenyforma természetesen az utánpótlást célozta meg, de nem valamelyik korosztály nevével jelölte meg.

A MAGYAR ARANYÉRMESEK 
Balla József: szabadfogás, +100 kg, 1975, Haszkovó (Bulgária)
Dudás Tibor: kötöttfogás, 68 kg, 1981, Vancouver (Kanada)
Herczeg Lajos: kötöttfogás, 90 kg, 1981, Vancouver (Kanada)
Sipos Árpád: kötöttfogás, 57 kg, 1981, Vancouver (Kanada)
Bódi Jenő: kötöttfogás, 62 kg, 1983, Kristiansund (Norvégia)
Hamzók József: kötöttfogás, 48 kg, 1991, Prievidza (Csehszlovákia)
Megyes Mátyás: kötöttfogás, 57 kg, 1993, Athén (Görögország)
Berzicza Tamás: kötöttfogás, 74 kg, 1995, Teherán (Irán)
Bárdosi Sándor: kötöttfogás, 76 kg, 1997, Turku (Finnország)
Szabó István: kötöttfogás, 76 kg, 2000, Nantes (Franciaország)
Németh Iván: kötöttfogás, 96 kg, 2006, Guatemalaváros (Guatemala)

Az „espoir" (remény) elnevezés az eredeti szándékra utalt: kiemelkedő nemzetközi versenylehetőséget biztosítani az olimpiai reménységek számára. Colorado Springsben 17 évesen győzött a szovjet Szoszlan Angyijev, a szabadfogás későbbi kétszeres nehézsúlyú olimpiai bajnoka (mindkétszer Balla József előtt).

Ugyancsak 17 éves volt a kötöttfogás 57 kg-os ezüstérmese, a svéd Lars-Erik Skiöld, a későbbi Európa-bajnok és olimpiai bronzérmes. Rajthoz álltak azonban például 19 évesek is. A harmadik világbajnokságon, 1973-ban aranyérmet nyert a svéd kötöttfogású fenomén, Frank Andersson, aki 17 volt, de a résztvevők döntő többsége akkor már a 20 évesek közül került ki. A világ tehát élt a mai juniorkorhatár adta lehetőséggel.

1978-ban ugyancsak Colorado Springs adott otthont az első olyan versenynek, amelyet junior-világbajnokságnak neveztek, annak viszont 18 év volt a felső korhatára, amely ma a „kadet" (ifjúsági) kategóriáé. 1975-ben a mexikói Santo Domingóban sor került egy szabadfogású versenyre, amely a kadet-világbajnokság nevet viselte, de csak 1980-ban indult el (és 1999-ig tartott) a 16 éveseknek kiírt világbajnokságok sorozata. A nevek közötti átfedések és keveredések ellenére egyértelműen ki lehetett deríteni: melyek voltak a mai értelemben vett juniorok, a 20 évesek versenyei.

Az élet rendje 1997-ben állt helyre: attól kezdve a junior-világbajnokság elnevezés valóban a 20 éves felső korhatárt takarja. Mi több, azóta rendezik meg évente.

A VERSENYNAPOK MAGYAR SZEREPLŐI 
Július 20., kedd
Kötöttfogás
50 kg: Juhász Bence (Diósgyőri BC), 2009-ben 5. hely a kadet Eb-n
60 kg: Kozák István (Ceglédi VSE)
74 kg: Lőrincz Viktor (Ceglédi VSE), 2007-ben bronzérmes a kadet Eb-n, 2010-ben junior Európa-bajnok
96 kg: Rizmajer György (BVSC-Dega), felnőtt Golden Grand Prix-bronzérmes és junior Eb-bronzérmes (2010)
Július 21., szerda
Kötöttfogás
55 kg: Kmegy Dániel (Vasas SC)
66 kg: Szabó László (Vasas SC), 2008-ban 5. hely a kadet Eb-n
84 kg: Vasas Zoltán (Ferencvárosi TC), 2008-ban bronzérmes a kadet Eb-n
120 kg: Lám Bálint (BVSC-Dega)
Július 22., csütörtök
Női birkózás
44 kg: Nagy Cintia (Diósgyőri BC), 2005-ben 5. hely a kadet Eb-n, 2010-ben 5. hely a junior Eb-n
51 kg: nincs magyar szereplő; a mindvégig a kerettel készülő Jäger Szimonetta (BVSC-Dega) súlyos sérülést szenvedett
59 kg: Sleisz Gabriella (Mogyoródi KSK)
67 kg: Siroki Tímea (Ceglédi VSE), 2007-ben 5. hely a kadet Eb-n, 2010-ben bronzérem a junior Eb-n
Július 23., péntek
Női birkózás
48 kg: Nagy Brigitta (Ferencvárosi TC)
55 kg: Rádi Brigitta (Univer-Kecskeméti TE)
63 kg: Felföldi Zsanett (Kiskunfélegyházi VTK)
72 kg: Fekete Mónika (IsoteQ-Hőszig-Szigetvári BSE), 2010-ben 5. hely a junior Eb-n
Július 24., szombat
Szabadfogás
50 kg: Molnár Róbert (Ferencvárosi TC)
60 kg: Krasznai Máté (Ferencvárosi TC), 2009-ben bronzérmes a kadet Eb-n
74 kg: Györgyi Péter (Csepeli BC), 2005-ben 5. hely a kadet Eb-n, 2010-ben 5. hely a junior Eb-n
96 kg: Tóth Rafael (Ferencvárosi TC)
Július 25., vasárnap
Szabadfogás
55 kg: Molnár József (Abonyi BC), 2008-ban 5. hely a kadet Eb-n
66 kg: Gulyás Zsombor (Csepeli BC), 2010-ben 5. hely a junior Eb-n
84 kg: Szmik Attila (Csepeli BC-Dunaharaszti MTK)
120 kg: Csercsics Richárd (Haladás VSE), 2006-ban és 2008-ban bronzérmes a kadet Eb-n, 2008-ban bronzérmes a junior Eb-n

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik