Öttusa: mindkét magyar döntős a férfiaknál a berlini világkupán

Vágólapra másolva!
2010.06.03. 19:58
Címkék
Mindkét magyar induló – Demeter Bence és Németh Róbert – bejutott a szombati döntőbe az öttusázók idei ötödik világkupa-versenyén, Berlinben.

A csütörtöki selejtezőben összesen 87-en küzdöttek, a három csoportból az első 12-12 került a fináléba. A magyar szövetség tájékoztatása szerint Demeter az A-csoportban ötödik, Németh a C-ben hetedik lett.

Pénteken a női selejtezőt rendezik meg, a mezőnyben ott lesz Pataki Viktória, Kovács Sarolta és Cseh Krisztina.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik