Úszás: nem indul a budapesti Eb-n Mirna Jukic, a 100 mell címvédője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.03.03. 14:32
Nem vesz részt a nyári, budapesti úszó Európa-bajnokságon Mirna Jukic, a 100 méteres női mellúszás címvédője.

Az osztrák versenyző szerdán jelentette be, hogy egyelőre folytatja tavaly nyáron megkezdett, feltöltődést szolgáló pihenőjét. Azt ugyanakkor nem zárta ki, hogy a decemberi, dubaji rövidpályás világbajnokságra már ismét felkészül.

Jukic – aki tavaly harmadszor lett az év legjobb osztrák női sportolója – a 2008-as eindhoveni kontinensviadalon a 100-on aratott győzelme mellett 200-on ezüst, 50-en pedig bronzérmet szerzett mellúszásban. Amellett 100-on a pekingi olimpián harmadik volt, míg a tavalyi, római vb-n a 200 m döntője után állhatott fel a dobogó harmadik fokára.
    
Az idei úszó, műúszó, műugró Európa-bajnokságnak augusztus 4. és 15. között ad otthont a magyar főváros. A nyíltvízi úszók Balatonfüreden versenyeznek augusztus 4-től 8-ig.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik