A férfi váltó ezüstérmével zárta a magyar csapat a lipcsei Eb-t

Vágólapra másolva!
2009.06.30. 19:38
Ezüstérmet szerzett kedden a Marosi Ádám, Tibolya Péter, Németh Róbert összeállítású magyar csapat a lipcsei öttusa Európa-bajnokság férfi váltóversenyében. Győzött a litván trió, a harmadik helyen a csehek végeztek.
Marosi Ádám egyéniben szerzett bronza mellett a váltóban is eredményes volt
Fotó: Farkas József (NS-archív)
Marosi Ádám egyéniben szerzett bronza mellett a váltóban is eredményes volt
Marosi Ádám egyéniben szerzett bronza mellett a váltóban is eredményes volt
Fotó: Farkas József (NS-archív)
Marosi Ádám egyéniben szerzett bronza mellett a váltóban is eredményes volt
A magyarok vívásban ötödikek, úszásban harmadikok, lovaglásban pedig hatodikok voltak, ennek nyomán a lövészettel kombinált futást negyedikként kezdték, és remek zárószámot produkálva két helyet előreléptek.

Az utolsó részversenyben Marosiék a harmadik legjobb eredményt érték el, de úgy, hogy csupán egyetlen másodperccel futottak lassabban, mint a holtversenyben leggyorsabb litvánok és fehéroroszok.

„Nagyon jól sikerült a kombinált szám, mostanáig ilyen eredményesek egyszer sem voltunk a lövészetes futásban – kezdte értékelését az MTI-nek Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány – Talán soha ennyire nem örültem éremnek, de azt hiszem, a fiúk is így vannak ezzel. Végre volt egy olyan jó élményük, amelyből a későbbiekben ők és válogatottbeli társaik is építkezhetnek. Most érezték meg először élesben, hogy milyen az, ha valaki gyorsan süti el a fegyvert és így is pontosan lő. Eddig mindig egy kicsit megfontoltak voltak, ami az új rendszerben nem igazán célravezető. Szoros verseny volt, a zárás előtt tudtuk, hogy ha jó kombinált számot csinálunk, odaérhetünk valahova az elejére. Ez most összejött."

A váltóviadalon 11 csapat indult. A magyar küldöttség három éremmel zárta a kontinensviadalt. Korábban Marosi egyéniben, illetve a Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Vörös Zsuzsanna alkotta női csapat nyert bronzérmet.

ÖTTUSA EB, LIPCSE

FÉRFI VÁLTÓ, EREDMÉNYEK
1. Litvánia (Edvinas Krungolcas, Tadas Zemaitis, Justinas Kinderis) 6638 pont
2. Magyarország (Marosi Ádám, Tibolya Péter, Németh Róbert) 6582 (vívás: 34 győzelem/26 vereség/872 pont, úszás: 2:51.44 perc/1284 pont, lovaglás: 1094 pont, lövészet-futás: 22:27 perc/3332 pont)
3. Csehország (Ondrej Polivka, Michal Sedlecky, Martin Dvorak) 6478
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik