Csipes Ferenc: Kovács Kati egyáltalán nem jutott túl a csúcson, sőt!

Vágólapra másolva!
2008.11.13. 09:09
Hétfőn eldőlt, hogy a kétszeres olimpiai bajnok kajakos Kovács Katalin a Domino Honvédban folytatja pályafutását, edzője pedig nem más, mint a szöuli olimpia aranyérmese, Csipes Ferenc lesz. A tréner, akinél Szabó Gabriella és Kozák Danuta is készül, élete eddigi legnagyobb felkérését kapta, és ahogy mondja: áll a kihívás elébe.
Csipes Ferenc itt még lányával, Tamarával lapátolt, de ezután egyre többet gyakorol majd Kovács Katalinnal is
Fotó: NS-archív
Csipes Ferenc itt még lányával, Tamarával lapátolt, de ezután egyre többet gyakorol majd Kovács Katalinnal is
Csipes Ferenc itt még lányával, Tamarával lapátolt, de ezután egyre többet gyakorol majd Kovács Katalinnal is
Fotó: NS-archív
Csipes Ferenc itt még lányával, Tamarával lapátolt, de ezután egyre többet gyakorol majd Kovács Katalinnal is

–Ha jól sejtjük, az elmúlt napokban nagyot fordult önnel a világ.
– Nagyot, bizony, de nem szédültem meg tőle – mondja Csipes Ferenc. – Négy esztendővel ezelőtt, amikor két hónapig úgy volt, hogy Kati nálam folytatja pályafutását, nagy érzések kavarogtak bennem. Most egyszerűen csak állok a feladat elébe, és teszem a dolgom. Óriási kihívás ez edzői pályámon, de azt mondom: tudom, hogy képes leszek megfelelni neki.

–Már a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Kovács Kati az ön munkájának köszönhetően élete legjobb formájában szerepelhet majd. Fantasztikus jövőt ígér annak a versenyzőnek, akiről a pekingi olimpia előtt volt, aki azt mondta: túl van a csúcson. Ön hogy látja?
– Úgy, ahogy a sajtótájékoztatón is mondtam. Véleményem szerint Kati egyáltalán nem jutott túl a csúcson, sőt! Sok olyan évet tudhat maga mögött, amikor mindent megnyert. Az idei nem ilyen volt, de ezen nem is csodálkozom azután, ami az elmúlt két esztendőben vele történt. Sokkal többre képes, és ezt együtt bizonyítjuk is. Három olimpiai részvétellel és azzal a szakmai tudással, amely a birtokomban van, tudom, hogy többet tudok adni Katinak, mint amit eddig kapott.

–Például?
– Például én a mai napig beleférek és evezek olyan kajakokban, amelyekben Katiék ülnek. Érzem ezeket a hajókat, tudok segíteni a beállításokban, vagyis már eleve a technikai megoldásokban többet tudok nyújtani elődeimnél. És akkor a kajakozási technikáról még nem is beszéltem, amelyet szerintem stabilizálni kell Katinál. De amit a legfontosabbnak tartok: amióta meghozta ezt a döntést, érezhetően felszabadultabb, jobb kedélyű, nyitottabb, a szavaiból és az eddigi edzésmunkájából ítélve rendkívül motivált. Fantasztikus versenyzőtípus, ez kétségtelen.

AZ INTERJÚ TELJES SZÖVEGÉT A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKÖN MEGJELENŐ SZÁMÁBAN OLVASHATJA EL!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik