Coe: ha nem vigyázunk, oda juthat az atlétika, mint az amerikaifoci!

Vágólapra másolva!
2008.08.14. 19:51
A közelmúltban nem egy esetben kerültek atléták a figyelem középpontjába – nem pozitív értelemben, viszont pozitív doppingteszt miatt. Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) brit alelnöke elmondta, mindent megtesznek azért, hogy visszaszorítsák a doppingesetek számát, mert ha ez nem sikerül, könnyen oda juthat az atlétika, mint az amerikaifutball. Az Egyesült Államokban ugyanis sok szülő egyszerűen nem engedi a gyerekének, hogy ezt a sportágat válassza, mivel nem akarja, hogy csemetéjéből laboratóriumi versenylovat faragjanak.
Baj van – lépni kell!
Fotó: Imago
Baj van – lépni kell!
Baj van – lépni kell!
Fotó: Imago
Baj van – lépni kell!

A britek kétszeres 1500 méteres síkfutó olimpiai bajnoka, Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) alelnöke csütörtöki pekingi sajtótájékoztatóján kifejtette: vissza kell szorítani a doppingesete számát az atlétikában, mert ha minden marad, ahogy van, annak beláthatatlan következményei lesznek.

Többek közt az, hogy vészesen megfogyatkozik az utánpótlás, mert ha az atlétika eljut odáig, mint az amerikaifutball, akkor a szülők nem fogják engedni, hogy gyerekük kipróbálja a sportok királynőjének valamelyik számát, hiszen senki sem akar két lábon járó laboratóriumot faragni csemetéjéből.

„A szülők biztosan tudni akarják, hogy gyerekeik nem kerülnek ragadozók karmai közé, és hogy van egyfajta erkölcsi keret, ami távol tartja tőlük a kétes hírű kaliforniai, brit vagy orosz laboratóriumokat” – mondta Coe.

A közelmúlt sporthíradója egyébként is doppingteszteken megbukott versenyzőktől volt hangos, de ezeken belül is az atléták domináltak.

A nagy sorozat még Marion Jones-szal kezdődött. A történet ismert: Sydney háromszoros olimpiai bajnoka 2007 októberében bevallotta, hogy tiltott szereket használ éveken át, később pedig vissza kellett szolgáltatni érmeit.

Emellett a napokban látott napvilágot a hír: a 4x400-as amerikai váltó 1998-ban elért világcsúcsát törölték, mert Anthony Pettigrew bevallotta, hogy doppingolt.

Az olimpia sem kezdődhetett el atléta doppingbotránya nélkül: még a játékok kezdete előtt hét orosz sportolónő bukott le, akik közül nem egy eséllyel pályázott volna száma aranyérmére is.

„Az IAAF többet ellenőriz, mint bármely más szervezet, de mi nem seperjük a szőnyeg alá a pozitív eredményeket – pedig sokkal kényelmesebb lenne” – mondta Coe.

Az alelnök kifejezte abbéli reményét is, hogy nem lesz különösebb botrány Pekingben, de hozzátette, sajnos nem ideális világban élünk.

INTERJÚ ÁNGEL HEREDIÁVAL, A MEXIKÓI KÉMIASZAKÉRTŐVEL

Éveken át a mexikói Ángel Heredia látta el doppingszerekkel a legismertebb atlétákat. Két évig bujkált, azonban az FBI megtalálta, ő pedig a bizonyítékok hatására megtört. Kiegyezett a hatóságokkal, és mindent bevallott. Ahogyan azt a Der Spiegel német hetilapnak adott, lapunk által az alábbiakban közölt interjújában is megtette.

Megnézi a százméteres síkfutás döntőjét?
Természetesen. De tiszta győztest biztosan nem látunk. Sőt, tiszta résztvevőt sem.

Nyolc futóból…
…nyolc doppingol.

Csakhogy nem lehet bizonyítani.
Kétségkívül. A tíz és a 9.7 másodperc között a dopping a különbség.

A dopping révén bárki világcsúcstartó lehet?
Azért tévhit, hogy ha ma bedobsz valamit, holnap máris repülsz. Tehetségesnek kell lenni, keményen kell edzeni, ráadásul az edzőkkel és a kísérőkkel tökéletes csapatot kell alkotni – és akkor jelentik majd a legjobb szerek a különbséget. Az egész hatalmas kompozíció, szimfónia. Minden mindennel összefügg, és a szereknek hosszabb távú hatásuk van. Tesznek arról, hogy kipihend magad, és elkerüld a katalizáló fázisokat. A strandröplabda egészséges lehet. Az élsport nem. Szétrombolod a tested. Mint például Marion Jones.

Nem csupán amerikai problémáról beszélgetünk?
Nem. Minden ország, minden szövetség, minden élsportoló érintett, és a felelősök közé az olyan nagy cipőgyártók is beletartoznak, mint az Adidas vagy a Nike. Ismerek atlétákat, akik szállították a rekordokat, aztán megsérültek, és máris hívtak: „Ötven százalékkal alábecsültünk téged.”

Volt a doppingolásnak valamilyen ritmusa?
Októberben, a szezon befejeztével mindig vártunk néhány hetet, hogy kitisztuljon a szervezet. Novemberben elkezdtük a növekedési hormonok és az EPO adagolását, illetve hetente kétszer ellenőriztük a sportolót, hogy meggyőződjünk arról, nem képződnek a testében vérrögök. Ehhez jöttek még a tesztoszteronbombák. Az első program nyolc-tíz hétig tartott, aztán szünetet tartottunk.

Rögzítették, mikor és milyen célokat kell elérniük?
A sportolótól függött. Akadt, aki már áprilisban jó időt akart futni, hogy a nagy gálákra meghívást kapjon, másnak csak az amerikai válogató járt a fejében, de volt, aki kizárólag az olimpiára figyelt. A céltól viszszaszámoltunk, aztán elkezdtük a következő ciklust. Alaposan ismernem kellett az ügyfeleimet, és tudnom kellett, hol, melyik szövetség milyen eljárásokkal ellenőriz.

Honnan lehet ilyeneket megtudni?
Éberségből. Informátoroktól.

Tesztoszteron, növekedési hormon, EPO – ez volt a kombinációja?
Igen. De egyénre szabottan. És csodálatos dolgokat lehetett véghezvinni. Jerome Young például 2002-ben harmincnyolcadik volt a világranglistán négyszázon, akkor elkezdtünk együtt dolgozni, egy évvel később pedig majdnem minden versenyét megnyerte.

Minden szinten doppingolnak?
Igen. Csak a szerek minősége eltérő. A szegények egyszerű szteroidokat használnak, és reménykednek, hogy nem buknak le. De ha fent vagy, befektetsz százezer dollárt, összehozom neked a kimutathatatlan dizájnerszert.

Az meg mi?
A dizájnerdoppingok több olyan szerből állnak össze, amelyek a kívánt reakciót idézik elő. És aztán megváltoztatok bennük egykét molekulát a lánc végén, így az egész nem akad fenn a tesztelések szűrőjén.

Az ellenőrök vadászata…
Az is sport. Versenyfutás. Tiszta adrenalin. Egy-két évvel előrébb kell járnunk.

Nyerhetnek az ellenőrök?
Elméletileg igen. Ha minden szövetség, szponzor, menedzser, sportoló és edző alkut köt, és hetente kétszer ellenőrzik a sportolókat, akkor igen. Ami most zajlik, nevetséges.

A sport tisztasága álom?
Persze. Csak akkor nem, ha visszatérünk az antik, pénz nélküli sporthoz. Televízió, Nike és Adidas nélkül. Arról álmodnak, hogy egy sportoló hisz a lelkiismeretben és a tisztaságban? Mese az egész…

Legalizálná a doppingolást?
Nem. De az EPO-t, az IGF-et és a tesztoszteront nem kellene tiltanunk. Mellette az adrenalint, az epitesztoszteront és minden olyan anyagot sem, amelyet a szervezet is megtermel. Ennek a követése lehetetlen, a sportszerűség miatt is.

A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN OLVASHATJÁK!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik