Lovassport, Világkupa: Chardon nyert, Lázár Zoltán a második

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.12.09. 23:14
A nyolcszoros világbajnok Ijsbrand Chardon nyerte a budapesti Papp László Sportarénában rendezett a Lovas Világkupa záróprogramját, a négyesfogathajtó versenyt.
A 11 fogatot felvonultató mezőnyben Chardon, illetve a hatszoros világbajnok Lázár Zoltán és a világranglista-vezető ausztrál Exell Boyd érte el - a büntetésekkel együtt - a három legjobb időt, így ez a trió mérte össze a tudását az úgynevezett összevetésben, melynek során ismét a holland világklasszis bizonyult a legjobbnak.Chardon teljesítményének értékét növeli, hogy Dobrovitz József fogatát hajtotta, és Bozsik József kocsiján ült, azaz számára teljesen idegen lovakkal illetve felszerelésekkel szerepelt. Lázár Zoltán az összevetésben elkövetett egy hibája ellenére valamivel több mint egy másodpercet megőrzött előnyéből Boyddal szemben.A nap fő eseménye előtt a Lázár-fivérek elbúcsúztatták minden idők általuk legjobbnak tartott fogatlovát, Mythost, amely összesen tíz vb-címhez segítette őket. Amint azt az idén kettesfogathajtásban hetedik vb-címét begyűjtő Lázár Vilmos mondta, Mythos nélkül ezeket a sikereket nem érhették volna el az öccsével, majd hozzátette, kiváló négylábú az eddigi teljesítményének jutalmául most húzott utoljára kocsit, a jövőben szabadon vágtathat a ménesben.A Lovas Világkupa zárónapjának programját olyan verseny is színesítette, amelyben sportolók és művészek mérték össze tudásukat fogathajtásban. A győzelmet Vörös Zsuzsanna olimpiai bajnok öttusázó szerezte meg Fábry Sándor televíziós és Mészöly Géza labdarúgóedző előtt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik