Franciaország: Kő András és Rozsnyói Sándor fair play díja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.12.07. 23:33
Többek között Kő András Pulitzer-díjas újságírónak és Rozsnyói Sándor egykori olimpiai ezüstérmes futónak ítélték a 2006. évi Nemzetközi Fair Play (IFPC) díjat, amelynek átadására ünnepélyes keretek között pénteken Párizsban, az UNESCO székházában Macuura Koicsiro főigazgató jelenlétében került sor.
Kő András a sportszerű magatartás népszerűsítéséért és a nevelőmunkáért járó Willi Daume-díjat vehette át. A Magyar Nemzet főmunkatársának eddig 17 könyve jelent meg a témában. A három fődíj mellett kilenc diplomát is átnyújtanak, s ennek keretében kapott Életműdíjat az Ausztráliában letelepedett Rozsnyói Sándor egykori olimpiai ezüstérmes futó. Az 1956-os melbourne-i olimpián a 3000 méteres akadályfutás eredményhirdetése előtt a győztes brit Christopher Brashert ki akarták zárni a magyar atléta akadályozása miatt, vétlenségét azonban maga Rozsnyói bizonyította, s ezzel ellenfele lett az olimpiai bajnok. A második helyen végzett magyar versenyző sportszerűen fogadta a döntést.Az IFPC a Jean Borotra-életműdíjat adományozta Herb Elliott ausztrál olimpiai bajnok atlétának és Gérard Saillant francia idegsebésznek a sportolóknak nyújtott önzetlen segítségért, amelyért nem fogadott el honoráriumot. A sportszerű magatartás kategóriában szlovák, ukrán és szlovén versenyzők vehették át az elismeréseket. A legfiatalabb díjazott a 13 éves török Hilal Coskuner, aki az iskolai mezeifutó-világbajnokságon segítette fel elesett vetélytársát, feladva ezzel biztosnak látszó győzelmi esélyét. A Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke Kamuti Jenő korábbi világbajnok, olimpiai ezüstérmes vívó, aki itthon jelenleg a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik