Balczó András azt mondta: Meghalt a király, éljen a király!

Vágólapra másolva!
2007.03.01. 19:10
Miután január 31-én ismertté vált, hogy a tavaly novemberben elhunyt Puskás Ferenc helyét az olimpiai bajnok súlyemelő Földi Imre veszi át a nemzet sportolói között, se szeri, se száma a sportembert köszöntő összejöveteleknek.
Földi Imrét (középen) a közelmúltban választották meg a nemzet sportolójának
Czagány Balázs
Földi Imrét (középen) a közelmúltban választották meg a nemzet sportolójának
Földi Imrét (középen) a közelmúltban választották meg a nemzet sportolójának
Czagány Balázs
Földi Imrét (középen) a közelmúltban választották meg a nemzet sportolójának

Kedves ünnepség helyszíne volt a tatabányai Sport Étterem, ahol Tatabánya Megyei Jogú Város önkormányzata, a Tatabányai Sport Club és a Magyar Súlyemelő-szövetség köszöntötte Földi Imrét, a nemrégiben a nemzet sportolójának megválasztott kiváló súlyemelőt.

Az összejövetel kezdetén levetített dokumentumfilm-összeállítás közelebb hozta hozzánk München olimpiai bajnokát, majd Darabos Balázs válogatott gyalogló avatott tolmácsolásában hallgathattuk meg Pierre de Coubertin Óda a sporthoz című versét.

Bencsik János polgármester ”Imre bátyám”-nak szólította Tatabánya büszkeségét, kiemelve a remek sportember példa értékű sportpályafutását, emberi tartását. Szerinte Földi Imre azok közé tartozott, aki a benne szunnyadó tehetséget felszínre is tudta hozni – mert kitartó volt, mert a kudarcokból is építkezni tudott.

”Ha nem sportoló lettél volna, akkor a civil szakmádban emelkedtél volna ki a többiek közül, és bár nem ismernének annyian, a szűk közösségedben állíthattak volna példaképnek” - mondta a polgármester, aki köszönetet mondott egyik képviselőtársának, aki azt javasolta, hogy Földi Imréről nevezzék el a nagyrészt már felújított sportcsarnokot. A bejárati részt szeretnék még szebbé varázsolni, kibővítenék az előcsarnokot, amelyben emléket állítanának a legnagyobb tatabányai sportolóknak.

”Köszönjük Földi Imrének, hogy előbbre hozta a létesítmény renoválását!” – jegyezte meg viccesen Bencsik János.

Az Olimpiai Bajnokok Klubja, a Tatabányai Sport Club és a Magyar Súlyemelő-szövetség képviseletében Dömötör Zoltán, Máj Jánosné és Fehér Tamás elnökök köszöntötték Földi Imrét, az ünnepséget követő fogadáson Molnár Zoltán MOB-igazgató intézett meleg szavakat a világéletében tatabányai színekben versenyző sportemberhez.

Több egykori remek súlyemelő (Nemessányi Árpád, Szalai György, Tóth Géza, Stark Tibor) is ott volt a köszöntésen, a nemzet sportolói közül megjelent Weltner Györgyné Ivánkay Mária fogyatékos asztaliteniszező, Portisch Lajos sakkolimpiai bajnok és Balczó András olimpiai aranyérmes öttusázó.

Utóbbi jelenléte különösen örömteli volt, hiszen jobbára kerüli a sajtónyilvánosságot, és politikai-elvi hitvallása miatt részt sem vett 2004-ben azon az ünnepségen, amelyen átadták a nemzet sportolója díjakat. A két kiválóság a hatvanas években gyakran került egy szobába a Sportkórház úgynevezett kondicionálási osztályán, ahol a hazai élversenyzők kiemelt ellátásban részesültek.

Balczó András kérdésünkre annyit mondott Földi Imre nemzet sortolójává történő megválasztása kapcsán: ”Meghalt a király, éljen a király!” Ennél ékesebben tényleg nem lehet fogalmazni.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik