Mi történt veled, Gyurta Dani?

KEMENCZKY ZOLTÁNKEMENCZKY ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2006.08.03. 16:31
Címkék
Kétezer telét írtuk. A helyszín a Komjádi uszoda. Széchy Tamás egy műanyag széken üldögél. A szokásos baseballsapkájában. Már túl voltunk a sydneyi olimpián, ahol ugyebár végképp lezárult az úszópápa regnálása. Ő viszont folytatta. Kicsiben, kicsikkel. Széchy a parton, a vízben tíz-tizenegy éves gyerekek. „Ez a kis Verrasztó Dávid nagyon ügyes” – mondja. Majd int egy kicsi fiúcskának. „Gyurta Daninak hívják, nagy bajnok lesz” – így Széchy. A tízéves Gyurta pedig bemutatkozik, majd rezzenéstelen arccal közli: „Igen, olimpiai bajnok akarok lenni.”

Régen, majdnem két esztendővel ezelőtt jelent meg a fenti paragrafus a Nemzeti Sportban. Nem sokkal a 200 méteres mellúszás athéni olimpiai döntője előtt.

A görög fővárosban a mindössze 15 éves Gyurta Dániel elkápráztatta a világot, a fináléban úgy hagyta faképnél a világcsúcstartó Brendan Hansent, mintha annak malomkövet kötöttek volna a lábára. Aranyéremmel felérő ezüstöt szerzett Kitadzsima Koszuke mögött, és egyszeriben az egyik legnépszerűbb magyar sportoló lett.

Ma 2006. augusztus 3-at írunk. Gyurta Dániel kihagyta a tavalyi montreali világbajnokságot, mert úgy érezte, megcsömörlött. A budapesti Európa-bajnokságra tartogatta a nagy visszatérést, de a vége óriási csalódás lett. Szerdán a 200 mell középdöntőjében 2:14,14 perces időeredménnyel csak a 11. helyen végzett, így még a fináléba sem jutott be.

A sokkoló események után nem arra keressük a választ, mi történt Gyurta Dániellel, hiszen ezt talán senki nem tudja pontosan megmondani. Az edzője, Széles Sándor megdöbbenésében ennyit tudott kinyögni:

„Nem számítottunk erre. Sem én, sem Dani nem tudjuk még, mi történhetett. Az biztos, hogy ő nem okolható, enyém a teljes felelősség. Ilyen az edzői sors” – fogalmazott, majd hosszátette: ez szakmai pályafutásának a mélypontja.

„Egyelőre nem tudom az okot, de Danival együtt kell meglelnünk. Most előbb jól kisírjuk magunkat, majd nekiállunk higgadtan kielemezni a történteket. Én sokszor meg fogom nézni a versenyről készült videofelvételeket, az edzésterveket, s megpróbálom kiokoskodni, hol csúszhattunk el. A felkészülés, amelyet az athéni sikert követő sikertelen év után elkezdtünk, rendben volt, de úgy látszik, mégsem tudtunk tartósan kilábalni a hullámvölgyből.”


Széles elmondta még: nem szabad feladni, meg kell újra találni a Gyurta számára optimális mozgást, hogy visszakapaszkodhasson. Ehhez azonban a család és a szövetség segítségére is szükség lesz.

Nos, nem is történhet másképpen, hiszen Gyurta Dánielre óriási szüksége van a magyar úszósportnak. Arról a fiúról van ugyanis szó, akiről Széchy Tamás egyebek mellett a következőket mondta a Nemzeti Sportnak:

„Csak abban vagyok biztos, hogy ez a fiú a jövő nagy mellúszója. (…) Nem csupán fizikálisan rendkívüli tehetség, hanem egyenes, kemény és tiszta jellem, nagy versenyzői egyéniség. Úgy úszik egyre jobban, ahogyan nő a tét.”

Hogy az úszópápa mennyire szerette és mennyire hitt benne, arról Széles Sándornak Széchy halála után elmondott szavai is tanúskodnak:

„A halála előtti este hívott fel telefonon, azt mondta Dani olimpiai ezüstje után nyugodtan hal meg – bizonyos tekintetben magáénak érezte a sikert, s úgy gondolta, továbbviszem az életművét. Nem értettem akkor, miért mondja ezeket, de másnap, amikor meghallottam, hogy elment, egyből másképpen csengtek ezek a szavak.”

És még mindig 2004-es nyilatkozatokat idézünk a Nemzeti Sportból és a Nemzeti Sport Online-ról. Az alábbi mondatok Gyurta Dánieltől származnak:

„Az olimpia előtt azt mondta nekem (Széchy Tamás – a szerk.): érmes leszek. Mindent megfogadtam, bármit mondott, de ezt nem hittem el. Amikor hazajöttem Athénból, felhívtam, és ezt bevallottam neki. Ő viszont megköszönte, és azt mondta, számára ez volt a megváltás.”


Egyvalami most már biztos: az utóbbi másfél év során valami nagyon elromlott. Azt egy idő után meg lehetett emészteni, hogy Gyurta képtelen volt megúszni a montreali világbajnokság szintidejét, a 2:12,02 percet (Athénban 2:10,75-öt repesztett a középdöntőben), és még úgy sem vállalta el a vb-indulást, hogy „zöldkártyát” kapott volna a Magyar Úszószövetségtől.

Könnyebb volt elfogadni a történteket, mert a magyarázat úgy szólt: túlterhelt („Túl van terhelve. Tízéves kora óta felnőtt szintű terhelést kap” – idézet Széles Sándortól), megcsömörlött („Nem szégyellem, úgy érzem, kicsit megcsömörlöttem” – Gyurta Dániel), szétesett a mozgása („Mellen elsősorban technikai problémái vannak, ezért maradt el a jó teljesítmény” – Kiss László szövetségi kapitány).

A szerdán történtek után viszont meg kell kondítani a vészharangot, ehhez nem fér kétség. Az úszószövetség felelős vezetői is tisztában vannak vele: a lehető legalaposabb elemző munkával meg kell keresni a kudarc okait, és haladéktalanul meg kell hozni a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy Gyurta Dániel valóban visszatérhessen a helyes útra.

A valóban helyes útra. Mert amit néhány napja írtunk: "Gyurta Dániel újra a helyes úton" – szakmai szempontból nem igaz. Ez szerdán bebizonyosodott.

TOVÁBBIAK A NEMZETI SPORT PÉNTEKEN MEGJELENŐ SZÁMÁBAN.

GYURTA DÁNIEL EREDMÉNYEI A 2004-ES ATHÉNI OLIMPIA ÓTA:

RÖVIDPÁLYÁS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, HÓDMEZŐVÁSÁRHELY (2004-11-13)
200 m mell. 1: Gyurta Dániel (Jövő SC), e: Széles Sándor, Kovácshegyi Ferenc) 2:11.44
NEMZETKÖZI RÖVID PÁLYÁS VERSENY, ZÁGRÁB (2004-11-22)
200 m mell: 1. Gyurta 2:09.45
FELKÉSZÜLÉSI VERSENY, KOMJÁDI-USZODA (2004-12-18)
200 m mell: 1. Gyurta Dániel (Jövő SC) 2:15.23
BUDAPEST-BAJNOKSÁG, EGYBEN VB-VÁLOGATÓ, KOMJÁDI-USZODA (2005-04-03)
200 m mell: 1. Molnár Ákos (Jövő SC-II. kerület) 2:15.37, 2. Gyurta D. 2:17.10, 3. Bodor 2:17.98
MARE NOSTRUM-VERSENYSOROZAT, 3. ÁLLOMÁS, RÓMA (2005-06-11)
200 m mell: 1. Dmitrij Komornyikov (orosz) 2:13.10, 2. Bossini (olasz) 2:13.20, 3. Kuczko (lengyel) 2:13.63, …7. Gyurta Dániel (magyar) 2:16.97
ZÁGRÁB, NEMZETKÖZI RÖVIDPÁLYÁS VIADAL (2005-11-19)
Gyurta – 2:08,49 perc
108. T-MOBILE MAGYAR BAJNOKSÁG, KOMJÁDI USZODA (2006-03-25)
100 m mell. 1: Molnár Ákos (Jövő SC, e: Széles Sándor) 1:02.21, 2. Bodor Richárd (USK-TÁSI) 1:02.44, 3. Gyurta Dániel (Jövő SC) 1:02.96
108. T-MOBILE MAGYAR BAJNOKSÁG, KOMJÁDI USZODA (2006-03-27)
200 m mell. 1: Gyurta Dániel (Jövő SC-II. Kerület, e: Széles Sándor) 2:12.89
MARE NOSTRUM KÖRVERSENY, MONTE-CARLO (2006-06-03)
200 m mell: 1. Gyurta Dániel 2:14.17
28. ÚSZÓ, MŰÚSZÓ, MŰÚSZÓ ÉS HOSSZÚTÁVÚSZÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG
200 m mell, középdöntő: …11. Gyurta Dániel 2:14,14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik