Követni vagy nem követni? − Sportcsapatok és rajongóik a Facebookon

HOFFMANN DORISZ (MINDSET)HOFFMANN DORISZ (MINDSET)
Vágólapra másolva!
2017.01.03. 13:59
null
Cristiano Ronaldót több mint 118 millióan követik a Facebookon, ezzel minden sportolót és klubot maga mögé utasít<br /> – a kluboknál a Barca így is megelőzi a Real Madridot (Fotó: AFP)
Kétség sem férhet ahhoz, hogy az olyan közösségi platformok, mint a Facebook vagy a Twitter, mára már nem csak a kapcsolatfenntartásról szólnak. A különböző személyek, vállalatok mellett már sportcsapatokat is követhetünk, hogy hamarabb értesüljünk a velük kapcsolatos hírekről. Van-e ez bármiféle hatással ránk? Jobban kötődünk-e az adott sportcsapathoz, ha aktívan követjük a velük történteket? Miről van szó, ha a sportcsapatokkal való azonosulásról beszélünk? Lehetséges, hogy nagyobb valószínűséggel veszünk jegyet egy mérkőzésre, ha a közösségi média tagjai vagyunk? Cikkünkből kiderül.

 

Caitlin Moyer, Jim Pokrywczynski és Robert J. Griffin amerikai kutatók 2015-ben publikálták e témájú kutatásukat, azonban már korábban is folytak vizsgálatok, amelyek fontos eredményeket hoztak. 2011-es adatok szerinta rajongók 40 százaléka érezte már akkor is úgy, hogy

A KÖZÖSSÉGI MÉDIA NÖVELTE KÖTŐDÉSÜKET EGY CSAPAT IRÁNT,

míg egy másik kutatásban a résztvevők 55-61 százaléka vallotta magát nagyobb rajongónak, mióta követi kedvenc sportcsapatát a Facebookon.

Mi állhat a háttérben?

Általánosságban a Facebookon való követés kezdetének vannak előzményei. Rajongóvá válásunkhozelengedhetetlen, hogy azonosuljunk kedvenc csapatunkkal. A sportcsapatokkal való azonosulás (angolul: sports team identification) fogalmát úgy lehetne megfogalmazni, mint „egy rajongó pszichológiai szintű kapcsolatát egy sportcsapathoz, amely eredményeképp a sportcsapat teljesítményét és eredményeit önmagára vonatkozónak tekinti”. Az ilyen irányú kapcsolat létrejöttét mind pszichológiai, mind környezeti, mind a csapattal kapcsolatos tényezők alakíthatják. Befolyásoló faktor így például a személy valahová tartozásának, valamint az elismerésnek a szükséglete, a kortársaktól és szülőktől származó szocializációs hatások, a játékosok tulajdonságai vagy éppen a csapat teljesítménye.

Daniel Wann pszichológus professzor szerint – akinek az egyik kutatási területe a sportcsapatokkal való azonosulás –ez a fajta

KÖTŐDÉSÜNK GYAKRAN FOGYASZTÓI VISELKEDÉSKÉNT JELENIK MEG.

Ennek három fő típusa van: vehetünk jegyeket a közelgő meccsekre, vásárolhatunk a csapathoz köthető termékeket (pl. ruházati cikkeket), valamint igénybe vehetjük a csapatszponzorok szolgáltatásait. E tevékenységek mindegyikénél nagy segítségünkre lehet a Facebook: nemcsak a csapat követése eredményeképp, de akár a hirdetéseken vagy ismerőseink megosztásain keresztül is.

Miért is követjük kedvenceinket?

AKIK KÖVETIK KEDVENC CSAPATUKAT, MAGASABB SZINTEN IS AZONOSULTAK VELÜK

derült ki Moyer, Pokrywczynski és Griffin kutatásából.Fontos azonban megemlíteni, hogy a kapcsolat iránya nem tisztázott: nem tudni, hogy a rajongók azért követik-e kedvenceiket Facebookon, mert magasabb szinten azonosultak velük, vagy esetleg a csapat aktív figyelemmel kísérése eredményezi a nagymértékűkötődést.

Ezeken az eredményeken kívül elmondható, hogy a kedvenc sportcsapatukkal magasabb szinten azonosult személyek hajlamosabbak ellátogatni a mérkőzésekre vagycsapattal kapcsolatos termékeket vásárolni, de maga a meccslátogatás és a termékvásárlás is összefüggést mutat. Azok továbbá, akik többször látogatják egy adott csapat Facebook-oldalát, hajlamosabbak a meccslátogatásra, és átlagosan gyakrabban vesznek a csapattal kapcsolatos termékeket.

Láthatjuk tehát, ahogy sok más területen, úgy a sportcsapatokkal kapcsolatosan is nagy jelentősége van a Facebooknak. Noha a fentebb ismertetett kutatás speciálisan egy sportcsapat rajongói között vizsgálódott, lehetséges, hogy a mintázat akár más területekre is érvényes – gondolhatunk itt például a híres előadókra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik