Röplabda: Németországba igazolt a kaposvári játékos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.20. 18:29
Korábbi ígéretéhez híven külföldre igazolt Gergye Roland: a FINO Kaposvár bajnok és kupagyőztes férfi röplabdacsapatának válogatott játékosa a német bajnok VfB Friedrichshafen együttesében folytatja pályafutását.

„Úgy gondolom, jó helyre kerülök, a Friedrichshafen edzője, Stelian Moculescu személye garancia lehet arra, hogy folyamatosan fejlődök majd ezután is – mondta a kétéves szerződést aláíró Gergye Roland. – A fő célom, hogy bekerüljek a kezdőcsapatba, és pályára léphessek majd a csapat bajnoki és kupamérkőzésein. Nagy álmom válna valóra, ha a Bajnokok Ligája-találkozókon is szerepet kapnék majd.”

A 20 esztendős, 199 centi magas szélsőütő az utánpótlásban eltöltött évek után 2010 őszén került fel a kaposváriak első csapatához, és az elmúlt három évben összejött neki a duplázás: a bajnokságot és a Magyar Kupát is sikerült megnyernie.

Korábban Koch Róbert, Geiger András és Grózer György révén több kaposvári játékos szerződött a Friedrichshafen csapatához.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik