TCR World Tour: Michelisz 2. lett, és maradt a bajnoki tabella élén

Vágólapra másolva!
2023.11.04. 10:46
null
A magyar versenyző erősen zárta az ausztráliai versenyhétvégét (Fotó: Michelisz Norbert Facebook-oldala)
Rob Huff nyerte meg a TCR World Tour ausztráliai versenyhétvégéjének harmadik futamát. A brit mögött Michelisz Norbert zárta a villanyfényes viadalt, a dobogóra még William Brown állhatott fel. Újabb szép eredményének köszönhetően Michelisz a bajnoki tabella éléről várhatja az utolsó előtti fordulót.

 

A tapasztaltabb pilótákat is kihívás elé állította a TCR Australia állandó mezőnye – a hazai pályán versenyző William Brown győzelmével ért véget az első, illetve a második futam is Sydneyben. Michelisz Norbert a negyedik helyen zárta a vasárnapi nyitó viadalt, aminek köszönhetően már nem pontegyenlőséggel áll a bajnoki tabella élén.

A hétvége záró viadala előtt lement a nap Sydneyben, így a mezőny villanyfényes körülmények között vághatott neki a harmadik versenynek. A pole pozícióból Brown várhatta a piros lámpák kialvását, mellőle Rob Huff rajtolhatott. Michelisz a negyedik helyről vághatott neki a futamnak.

Brown számára közel sem sikerült tökéletesen a start, így Huff el tudott menni mellette. Aaron Cameron Frédéric Vervischsel összeérve lesodródott a pályáról, visszaesett a mezőny végére, ami oda vezetett, hogy fel kellett adnia a futamot. Michelisz maradt a negyedik az első kanyarokat követően, majd Vervisch visszaesésének köszönhetően feljött a harmadik helyre.

A következő körökben Huffnak nem igazán sikerült ellógnia az őt üldöző Browntól, aki azonban nem tudta megtámadni a britet. Michelisz magabiztosan tartotta a harmadik pozíciót, ráadásul a mögötte autózó Vervischt öt másodperces időbüntetéssel sújtották, amiért kiugrott a rajtnál. A magyar pilóta számára továbbá az is előnyös volt, hogy Brownt is megrótták ugyanezért a szabálytalanságért, vagyis ha közel maradt hozzá, a második hely is meglehetett számára.


Kicsivel hátrébb a bajnoki címért harcoló Yann Ehrlacher több előzést is bemutatva próbálta előreverekedni magát, ám végül Mikel Azcona mögött ragadt. Egyszer majdnem sikerült megelőznie a spanyolt, aki mögött addigra „hosszú vonatozás” alakult ki.

A hajrában Huff kissé leszakította magáról Brownt, s végül behúzta a győzelmet a harmadik futamon. Brown a büntetése következtében visszaesett a harmadik helyre. Másodikként Michelisz zárta a villanyfényes viadalt, amelyen Ehrlacher a hetedik helyen ért célba.

A mezőny Ausztráliában marad, hiszen a következő fordulót a jövő héten rendezik Bathurstben.

Az bajnokság állása 15 verseny után: 1. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 327 pont, 2. Rob Huff (brit, Audi) 326, 3. Yann Ehrlacher (francia, Lynk & Co) 306, 4. Mikel Azcona (spanyol, Hyundai) 289, 5. Frédéric Vervish (belga, Audi) 257

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik