Sportrádió: Átkattan valami az ember fejében, amikor sisak van rajta – Michelisz

Vágólapra másolva!
2023.10.04. 20:06
null
Michelisz Norbert és Tagai Róbert
November 19-én ismét felérhet a csúcsra a WTCR 2023-as idényében Michelisz Norbert – három futammal a vége előtt vezet a pontversenyben –, ráadásul azon a makaói pályán, ahol legelső győzelmét aratta 2010-ben. Pécs környéki kis srácként, hét-nyolc évesen fertőzte meg a rali, és amikor tavaly Thierry Neuville-lel ment Zolderben együtt egy promóciós eseményen, akkor tudatosult benne, ki kell ezt próbálnia. Ez a pillanat pedig most jön el, amikor ezen a hétvégén rajthoz áll a nyíregyházi Rally Hungary Eb-futamán. A Sportrádióban Suba Kata vendége volt Michelisz Norbert.

 

– Milyen megszokni, hogy a jobb oldalán ül Tagai Róbert, a hazai ralisport egyik legendás navigátora? Mennyire szokta meg ezt a helyzetet?
– Az én elképzelésem az volt, hogy az tapasztalatlanságomat a lehető legjobb navigátorral kompenzáljam, nagyon nyugodt figura, ez nagyon jó hatással van rám, mindent tud, viszont az, hogy beszélnek hozzám, miközben vezetek, az nagyon furcsa. Ráadásul én az a típus vagyok, aki nem szereti, ha beszélnek hozzá, szeretem magam megoldani a feladatokat. Na, most nem segítség ez a habitus. Itt az itinert hallgatva kell nekem is a pályaviszonyokhoz kell alkalmazkodni, ehhez rutin kell, és csak egy alakom lesz a verseny előtt tesztelni, ami nem könnyű.

TAGAI RÓBERT SZERINT A LEGJOBB TÍZ KÖZÉ IS ODAÉRHETNEK
Tagai Róbert magyar ralisport egyik legendás navigátora 1994-ben indult először versenyen, és ahogy mondta a Sportrádióban, sok éve versenyzik, de kanyart így még nem vettek be, ahogy azt Michelisz Norbert tette a bakonyai teszten. A hivatalos elvárás a célba érkezés, és nem akar terhet tenni Michelisz Norbertre, de a teszt után odaérhetnek a legjobb tíz közé is. Ezekről a Sportrádió Hazafutás műsorában beszélt Suba Katának.

– Milyen volt az itinerírás, mik ülepedtek le az első bakonyai teszt után, és milyen a jó navigátor önnek, miben kell Tagai Róbertnek segítenie?
– Az én itinerem olyan lesz, hogy a lassú kanyarokat jelölöm kicsi számmal, a gyors kanyarokat nagy számmal. Ha jól tudom, akkor Janika, ifj. Tóth János csinálta ugyanezt, nekem ösztönösen ez jön be. Az én stratégiám az, hogy minden itinert megfogok írni, megpróbálom a pályát is a legjobban memorizálni, a csütörtöki pályabejárásnál ezeket visszaellenőrizni. Robi abban tud segíteni, hogy ugyanolyan nyugodt lesz, mint most. Ahogy mondtam neki, Robi, te vagy a főnök, te tudod, mikor megyek túl gyorsan, és, ha látod, hogy nem én irányítom az autót, akkor szólj. Most nagyon furcsán hangozhat, de nem tudom megítélni, mikor megyek gyorsan.

– Hogyhogy? Miért érzi ezt így?
– Mert a teszten az nagyon érdekes volt, hogy amit én nem éreztem elég gyorsnak, arra már azt mondták kintről a többiek, Norbi, vegyél vissza, mert ez túl sok, túl gyors. Azaz abban a furcsa helyzetbe vagyok, hogy valahogy rá kell magamat kényszeríteni arra, hogy lassabban menjek. Tagai Róbert szerint ez rendben lesz, de ez a bakonyai teszt nem jelenti azt, hogy Nyíregyházán jól megyek majd. Ez most arra volt jó, hogy ne legyen katasztrófa Nyíregyháza, mert olyan keveset tudok még a ralizásról, hiszen amit eddig a kamerákon láttam, az nem biztos, hogy ugyanaz, amivel a valóságban is találkozom. Ezért a stratégiám is az lesz az első napon, amíg nem vagyok biztos magamban, addig inkább benne hagyok nagyon sok időt, mert szeretnék végigmenni, a lehető legtöbb információt gyűjteni, azt meg úgy tudom elérni, ha célba is érek.

– Milyen autóval mennek?
– Rally 2-es Hyundai i20-assal megyünk, ami nagyon friss fejlesztés. A technikai beállításokat pedig Kovács Antiékra bízom, nagyon jó csapat van mögöttem, ami a beállításokat illeti. Az autó nagyon jó, amikor beültem az első pillanattól azt éreztem, az autó velem van, ez az autó kezes. Nem csinált rendkívüli dolgot, volt önbizalmam, tudtam is növelni a tempót, kicsit a hajtás volt furcsa, a kézifékes fordulók jobban mentek, mint amire számítottam, igyekeztem felmérni, mik az autó határai.

– Milyen típusú versenyző lesz a raliban? Mennyire kaphatja el a hév?
– Ez nehéz kérdés, mert bármit mondhatok itt a verseny előtt, de amikor rajtad van a sisak, és az autó jónak érződik, amikor magabiztos vagy, akkor rossz érzés nem gyorsan menni. Pont az a baj, hogy kevés tapasztalattal nem tudja az ember, hogy mikor csap be a villám. Pont ezért lesz nagyon kockázatos, ha túl korán érzem jónak az autót, akkor időpocsékolás nem gyorsan menni. Ezért félek attól, hogy gyorsan fogok menni. Mindig, amit megbeszéltem bármikor a futam előtt magammal, az nem következett be, hogy óvatosan menjek, figyeljek erre, de az a baj, hogy ilyenkor valami átkattan az ember fejében, amikor fent van a sisak és kialszanak a lámpák. Most ugye sok ismeretlenes játék nekem a rali, és ismerem már magamat is. Amúgy pedig remélem, hogy tudatos leszek. Célba érni, ez a cél, mivel nem tudom felmérni, hogy állok a többiekhez képet.

– Mit mondtak a Hyundai részéről, ahol a ralis gyökerek nagyon erősek? A veszélyérzete milyen lesz itt?
– Először is engedélyt kellett kérnem, hiszen jól állok a bajnokságomban, vezetem a pontállást, szeretnék idén bajnokságot nyerni, és erre minden esélyem meg is van. Nem szabad ezt veszélyeztetni, de szeretném a ralit is a lehető legjobban élvezni. S hogy mit mondtak? Hát, hogy lassan menjek, és legyek óvatos, nem volt más tanács. Most csak a tesztből tudok kiindulni, és ott nem volt elég nagy a veszélyérzet szerintem. Amikor az autóban ülök, és be kell vállalni egy kockázatos szituációt, akkor bevállalom, amikor fent van a sisak, nem gondolkodom ilyen dolgokon, és mivel csak így ismerem magam, és Tagai Robiban is tudatosítanom kell, hogy többször mondja majd a fülemre, hogy vegyek vissza, mert ez lesz a garancia, hogy ne kapjon el a hév.

A MICHELISZ NORBERTTEL KÉSZÜLT BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA HALLGATHATÓ MEG!

A TAGAI RÓBERTTEL KÉSZÜLT BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA HALLGATHATÓ MEG!

Michelisz Norbert a Sportrádió vendége volt
Michelisz Norbert a Sportrádió vendége volt
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik