TCR World Tour: Michelisz pont nélkül maradt a 2. hungaroringi versenyen

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2023.06.18. 12:55
null
Michelisz számára nem alakult jól a vasárnapi futam (Fotó: twitter/)
Thed Björk aratott győzelmet a TCR Europe magyarországi versenyhétvégéjének második futamán, amely egyben a TCR World Tour-sorozat negyedik állomásának második összecsapása. Másodikként Rob Huff szelte át a célvonalat, míg a dobogó alsó fokára Frédéric Vervisch állhatott fel. Michelisz Norbert már az első körben balesetbe keveredett, és elvesztette a vezetést az egyéni összetettben.

 

 

 

Dusan Borkovics zárt a tizedik helyen a szombati időmérőn, így a vasárnapi részben fordított rajtrácsos verseny rajtját ő várhatta az élről a Hungaroringen. Mellőle Thed Björk rugaszkodhatott el, míg a második sorban Frédéric Vervisch és Viktor Andersson foglalhatott helyet. Az egyéni összetettet vezető Michelisz Norbert a hatodik, míg a vele pontazonossággal álló Yann Ehrlacher a tizedik helyre kvalifikálta magát. A másik magyar versenyző, Losonczy Levente a 18. rajkockából vághatott neki a futamnak.

Björk szinte azonnal átvette a vezetés Borkovics előtt, a szerb nem sokkal később összeért Santiago Urrutiával, és eltalálta Micheliszt, aki megforgott, míg hátrébb Losonczy és Viktor Davidovski talált egymásra, utóbbi a falba is beleszállt, s azonnal véget ért számára a verseny. Noha a Hyundai magyar versenyzője a sérült autóval visszatért a bokszutcába, majd újra pályára gurult, már nem volt esélye a felzárkózásra, mint ahogyan a honfitársának sem. Losonczy végül a 14. körben állt ki.

A balesetek miatt azonnal pályára hajtott a biztonsági autó, amely mögött Björk, Vervisch, Urrutia, Mikel Azcona, valamint a tizenkettedik helyről induló Rob Huff egészítette ki az első ötöst. A verseny végül az ötödik körben folytatódhatott: Björk az újraindítást követően is megtartotta a vezetést Vervisch előtt, ám Urrutiát rövidesen áthajtásos büntetéssel sújtották balesetokozás miatt.

A harmadik helyre az időközben két pozíciót is javító Huff lépett előre, igaz, nem maradt sokáig a helyén, hiszen rövidesen Vervischt is maga mögé utasította. Negyedikként Azcona érkezett, míg a top 5-öt Néstor Girolami zárta.

Noha Azcona még az utolsó kanyarokban is nagy nyomást helyezett Vervischre, és Girolami, valamint Ehrlacher is kész volt lecsapni a lepattanóra, az első ötösben a leintésig már nem változott a sorrend. Björk magabiztos győzelmet aratott a nagy felzárkózást bemutató Huff előtt, míg a dobogó alsó fokára Vervisch állhatott fel.

Azcona negyedikként szelte át a célvonalat, majd Girolami, Ehrlacher, Kobe Pauwles, Ma Csing-hua, Tom Coronel és Ruben Volt zárta az első tízes sorát.

Ehrlacher a negyedik helye révén átvette a vezetést az egyéni összetettben a háromkörös hátránnyal célba érő Michelisz előtt – a két versenyzőt 16 pont választja el egymástól. A harmadik Azcona lemaradása 27 pont.

Folytatás augusztus 18. és 20. között Uruguayban.

A bajnokság élmezőnye nyolc verseny után: 1. Yann Ehrlacher (francia, Lynk & Co) 195 pont, 2. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 179, 3. Mikel Azcona (spanyol, Hyundai) 168, 4. Rob Huff (brit, Audi) 161, 5. Néstor Girolami (argentin, Honda) 150

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik